Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

PÁSZTORMŰVÉSZET Lengyel Ágnes

pe díszít. Míg a korábbi darabokon a díszítmények inkább mértanias jellegűek, az újabb botokra gyakran került szinte az egész felületet kitöltő domború faragás és a geometrikus elemek inkább már csak szegélyül, a díszített tér elhatárolására szolgálnak. A régebbi díszítési mód jellemzője a vízszintes szakaszokra, mezőkre való felosztás volt, az újabb faragványoknál inkább összefüggő díszítménycsoportokat láthatunk, életképszerű naturális elemekkel. Ilyen az a Gyurkó Pál számadókanász által 1950-ben készített, csontbunkóval, ólomöntéssel és domború faragással díszített bot is, amelyen a hengeres felületen körbefutó virágos ágra van komponálva az erdő állatait megjelenítő díszítmény. A merinói juhokkal elterjedt, újabb eredetű, csak a juhászok által használatos eszköz a kampó. Nógrád megyében az első világháború utáni években vált igazán népszerűvé. A bot végére illesztett, gyökérből kifaragott vagy szaruból, fémből készült szerszámmal fogták ki a birkát a nyájból. A szárat többnyire maga a pásztor készítette barkóca- vagy szilvafából. Az erre rátett kampót is faraghatták fából, de gyakran készítették kos szarvából, melyet forró vízben való puhítás után alakítottak a kívánt formára s díszítettek rézszegecsekkel. A Palóc Múzeumban őrzött öntőminták arról tanúskodnak, hogy a könynyen olvadó ólomból is öntöttek kampót a juhászok. Rézkampókat csengőkészítő cigányoktól, illetve távolabbi vidékekről vásároltak. A vasból kovácsolt kampókat helyi kovácsoknál rendelték meg. Az ünnepi kampók egyik kiemelkedően szép darabját domború faragással és rézverettel gazdagon díszítette készítője. A rézveret kialakításakor a motívumok közé beillesztette a rózsafüzérek szokásos tartozékát, a füzér végén függő korpuszt. Az erdei állattartásnak elmaradhatatlan kelléke volt a pásztorbalta, mely formailag is különbözött a famunkánál használatos baltáktól. A felvidéki típus jellemzője, hogy a balta lapja egyenlőtlen szárú háromszög, felső sarka élesen kiálló, erősen hátraugró foka pedig általában lapított hasáb alakú. A múlt században már leginkább csak a kanászok használták ezt a szerszámot, s ahogyan a kampó a juhászoknak, nekik a kanászbalta vált foglalkozásuk címerévé. Nógrád vidékén még a századforduló utáni évtizedekben is hozzátartozott felszerelésükhöz. Ezzel védekeztek a farkasok, tolvajok, megvadult kan vagy vaddisznó ellen, és ezzel szabadították ki az állatok fa gyökerei közé szorult lábát. Ez volt verekedéskor használt fegyverük is, ezért a hatóságok állandóan tiltották használatát. A balta fejét kovácsok készítették és egyes daraboknak ez a része is díszített lehetett, amint ezt egy különlegesen míves példány mutatja sárga- és vörösrézberakással, véséssel, pontozással kialakított svasztika és tulipán alakkal. A balták nyelét a pásztorok maguk díszítették réz-, nikkel-, ón- vagy néha ezüstverettel, s egy-egy ilyen darab örökségképpen apáról fiúra szállt (MANGA J. 1972:33). A Palóc Múzeum gyűjteményének szép darabjai a nyelükön rézzel sűrűn kivert, pontozással, hullámvonallal, csillagokkal, virágmotívumokkal díszített balták. Némelyiken az országcímer jelezte gazdája hazafias érzelmeit. Domború faragást itt termé452. Juhászkampó szárának részlete. Hullámos vonalú rézberakással és rézszegecsekkel kialakított motívumok, köztük magyar címer. Mestta János bognár készítette 1917ben Ipolyságon. MM 66.128.1.