Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZET: TELEPÜLÉS ÉPÍTKEZÉS Zólyomi József

22. Zsúpfedeles lakóházak az 1870-es évekből. Vanyarc. Manga János felvétele, 1954. PMF 3033. ha istálló, szekérszén, és egy sertés ólja. Ettől távolabb csűrös pajtája egy felül való rakodóval". A megyében olyan falvak is voltak, ahol a hosszú szalagtelkes fwidusok kialakítására nem volt lehetőség. A hosszú beltelekek kimérését akadályozhatta az azok mögött húzódó hegy (Sámsonháza, Hollókő, Csitár), az évenként ismétlődő árvíz (Őrhalom) stb. A gazdák a földműveléshez és állattartáshoz nélkülözhetetlen pajtát, olykor istállót nem tudták a lakóház beltelken - annak kis mérete miatt - felépíteni. Az őrhalmi gazdák a falutól délnyugatra, mintegy 500-600 méterre fekvő Szálláskertek nevű dűlőben kaptak beltelket pajtáik felépítéséhez. A 18. század végén készült II. József-féle katonai térképen a falutól elkülönült pajták alaprajzai jól kivehetők. Az 1860-as évek tagosítási térképén és az azt kiegészítő birtokíveken 50 pajtát számolhatunk össze a beltelekhez tartozó Szálláskertekben. A két egymástól távoleső beltelek miatt a néprajzi szakirodalom a kétbeltelkű települések közé sorolja Őrhalom községet. Sámsonházán a hegy alatt sorakozó rövid és szűk házhelyek nemcsak a pajták, hanem az istállók elhelyezésére sem voltak alkalmasak. A gazdák második beltelkei a falu szélét érintő Tar-Nagybárkányt öszszekötő országút jobb oldalán voltak. A pajtával egy fedél alá épített istállóban a legények vigyáztak az állatokra, de gyakran a fiatal házasok is itt töltötték az éjszakát. Mivel a faluban minden gazdának két beltelke volt, ezért Sámsonháza is a kétbeltelkű települések közé tartozott. Őrhalomban a századforduló táján megjelenő cséplőgép (tüzes-