Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

VALLÁSOS NÉPMŰVÉSZET Limbacher Gábor

tattak keresztet és csináltattak rá pléh-Krisztust. Alapító lehetett a település egész katolikus népe, mint nyilván Baglyasalja egyetlen szakrális építménye, a falun kívüli kereszt esetében a 18. század közepén, Patak és Patvarc egyaránt 1841-ben állított kőfeszületénél, vagy 1931-ben Terényben, 1932-ben Karancsalján. Állíthatott keresztet vallási társulat vagy akár gazdasági-társadalmi szervezet is, mint Becskén a dézsái szőlősgazdák kőfeszületet 1858-ban, és Egyházasgerge parasztbérlői a faluszéli útkeresztezésnél 1933-ban hálából, hogy meg tudták váltani bérelt földjüket Mocsáry István földesúrtól. Urasági alapítással Madách Károlyné állíttat kő alapon vas feszületet a Csesztvéhez tartozó Galiba-pusztán 1899-ben egy fogadalma teljesítéséül, vagy Mailáth grófnő 1927-ben fakeresztet Őrhalom-Rokkanttelepen. Egyházi összeírások szerint az 1686-1848 közötti időszakban a megye - Váchoz tartozó - falvaiban legalább 2-3 kereszt állott, Nógrád községben 6, Berkenyén 7. Patak és Herencsény e századbeli keresztjeinek száma 14-14. A fafeszületek készítői a 19. század közepe előtt részben molnárok voltak, és még Szuhahuta 1869. évi keresztjét is az akkori hutai molnár faragta. Más példák szerint bognár, ács, ügyes kezű gazdaember, hadirokkant sőt pap vállalkozott fakereszt kifaragására jó szándékból, de olykor pénzért is. A fakereszteket hagyományosan tölgyfából csinálták, újabb időből ( 1927) van adatunk akácra. Régebbi technika a domború faragás, amikor az ábrák emelkednek ki, és a hátteret vésik le. Századunkból ismert az ábrázolások egyszerűbb megmunkálású bevésése, s szintén újabb a rátétes technika. Karancsság határában áll az a fa feszület, amelyre az osztások díszeit és az ábrákat - szentostya úrmutatóban és kehelyben - deszkából fűrészelték ki, majd felszögelték. Jellemző a keresztek vörösesbarna mázolása, s a motívumok, a pléh-Krisztus és a bádog védőtető színezése. A Karancs-vidéken az ábrázolások és a keresztszárak találkozásánál lévő négy dicsfényköteg ezüst színű hangsúlyozása szokásos, legalábbis az utóbbi évtizedekben. Etes 1930-as években megújított keresztje színes (sárga-kék) festéssel készült. A szuhahutai kereszten is régebbi, több színű festés nyomai láthatók, hasonlóan az egykori héhalmi és 1868-as őrhalmi keresztekhez. Ez a színezés múlt századi gyakorlatát valószínűsíti az őrhalmi palócok és a nagyrészt szlovák eredetű Szuhahuta esetében egyaránt. Kőfeszületeink színes festése is régebbi keletű lehet. A nógrádi bádogborítások feszületeken a népművészet értékes alkotásai, ha nem is találunk köztük olyan bonyolult kivitelű alakos kompozíciókat, mint a göcseji darabokon. A patkóívű fölső védőlemez kihajlított szélein egyszerű, évezredes múltra visszavezethető formák, félkörívek, háromszögek váltják egymást, fonódó ívsorok vagy szabdalt sugárdíszek hangsúlyozzák a keresztáldozat szakralitását. Máskor a rózsákkal, tulipánokkal kombinált füzérdíszek mintegy a mennyország kárpitjaként övezik Krisztus keresztjét. A népi és az úri ízlés különbözőségébe enged bepillantani Őrhalom-Rokkanttelepen 1927-ben a régi kereszt helyébe kerülő új fafeszület állításakor történt levélváltás. A plébános írásából kiderül, hogy az őrhalmi úrbéresi elöljáróság