Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)
VALLÁSOS NÉPMŰVÉSZET Limbacher Gábor
talán előzményekkel az 1850-es években Mária-látomások nyomán indult meg a búcsújárás. A látomásos asszonyok a forrás mellé egy kis votív kápolnát építtettek, falára az átélt Mária-jelenést festették föl. Kis idő múltán a honti „templomatya" - aki szintén látott - egy másik kápolnát is építtetett a már meglévő mellé, amely 1948-ig - a mai építéséig - fennállt. Oltárán az 1920-1930-as években - egy képeslap tanúsága szerint - Magyarok Nagyasszonya faszobor, előtte feszület, két oldalán Jézus és Mária Szíve szobrok. A sarokban az a fa Mária-szobor volt látható, amelyet a hagyomány szerint vakságából itt meggyógyult pásztor faragott. Mellette sasvári Piéta. A túlsó sarokban Jézus Szíve szobor. Az oltár mögötti olajnyomatú fali képek szintén Jézus és Mária Szívét ábrázolták. Az oldalsó olajnyomaton a gyermek Jézus volt látható, amint szenvedéséről álmodott, körülötte a kínszenvedés eszközei utaltak erre. A kép alatt Szentföld térkép volt. A csodaforrás építészeti képét zarándok-rendszabályozó szempontok alakították. Bekerítették, nyílását bedrótozták, és csak annyi lyukat hagytak rajta, hogy az odaláncolt hosszúnyelű vaskanállal lehessen belőle vizet meríteni, mert különben a nyílt kútba a betegek lábukat egészen belemerítették volna. A jelenések hírére még abban az évben remete költözött a kútyikához, ki először gallysátorban, majd egy kis zárható „vityilló "-ban lakott. A forrás közelében két nagy fűzfa állott, a meggyógyult betegek ezek odvaiban hagyták mankóikat. Később is a környező fákra aggatták ezeket és a rongyokat, melyekkel beteg testrészeiket megmosták. így volt ez a Medve-kútnál Ipolyfödémes határában, Ipolyszécsénykén, Gyűgyön és Csábon, Vecseklő kegyhelyén, a Tarác-kútnál a Karancshegy oldalában, egykor Szentkúton és a második világháborúig Szanda-Szentpéterhegyen. Rimóc határában az 1870-es évekbeli kolerajárvány elmúltával emelt határbeli kápolna vált a fogadalmi búcsújárás színhelyévé. A második világháborút követően - 1947-ben - egy parasztasszony, Csépé Klára látomásai hírére népi zarándoklás indult meg Hasznos határába egy mátrai forráshoz, mely az Államvédelmi Hatóság majd az egyház tiltása ellenére sem szűnt meg. Az eredeti kegykápolna építőanyagát, tégláit a hívek maguk hordták össze. (LENGYEL Á.-LIMBACHER G. 1997:3, 24. kép; MOCSÁRY A. 1826; JORDÁNSZKY E. 1836:36; BOROVSZKY S. 1911; CHOBOT F. 1915; Kékkő 1934; BARNA G. 1985; LIMBACHER G. 1989; BÁLINT S.-BARNA G. 1994; HÁLA J. 1994) Temető Az egyház, hogy a temetők tiszteletét növelje, és hogy a holtak megáldott földben nyugodhassanak, a helyet megszenteli. Közepére ember nagyságú feszületnek kell kerülnie, mely azt jelzi, hogy az utolsó ítéletig a holtak fölött Jézus őrködik, ki saját feltámadásával a hívekét is biztosította. Ilymódon a temetők régi, több esetben 18. századi kőfeszületeknek is színhelyei, melyek népi-népies megformálása korabeli barokk
