Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

VALLÁSOS NÉPMŰVÉSZET Limbacher Gábor

mokterenye meglévő öltöztetős hordozható Mária-szobra a gyermek Jézussal a 18. századból való. 1746. évi forrás szerint Romhányban is hordoztak Mária-szobrot körmenetek alkalmával és feltehetőleg öltöztették is. Bérceién Magyarok Nagyasszonya hordozható kép található ebből az időből. Hasonlóan régi Maconka Mária-szobra, amelyet hagyományosan ingvállas menyasszonyi ruhába öltöztettek, fejére koszorút helyeztek. A 19. században a pilinyi Mária-szobor ruhája is helyi parasztviselet volt. A hugyagi Máriácskát egy gyermektelen házaspár készíttette a múlt században, s templomi üvegezett foglalatban állott. A szobor fejét valódi női haj és ékköves fémkorona fedte, jobb kezében jogart, baljában aranyalmát tartott. Öltözete szintén a helyi fiatal női viselethez igazodott: négy ráncolt derekú alsószoknya, fölsőszoknya és ingváll az év ünnepeinek megfelelő anyagból és színben, fölül pruszlik lúdgége és villuska díszekkel. E szobrok jellemzően vonzási központjaivá váltak a települési közösség fogadalmi gyakorlatának. A felajánlott ruhák, koszorúk, nyakláncok, rózsafüzérek, gyertyák és gyertyatartók, vázák, virágok, mellékszobrok, terítők, újabban márvány hálatáblák valamely kérés nyomatékosítására vagy a hála jeléül is szolgáltak. Gesztusok - csók, érintés, simogatás - sorozatának tárgyiasulását mutatják az egyes templomi szobrokon felfedezhető finom kopáshelyek. Az egyház múlt századi szemléletváltozásával, a parasztság polgárosodásával és a franciaországi lourdes-i jelenések hatására az öltöztetős szobrok helyét a széria jellegű Mária-szobrok foglalták el. A ruhás Máriák a bejárat mellé a „koldusok oltárára" vagy határbeli káponkákba. kerültek, mint a pilinyi, terényi, karancskeszi és nógrádmegyeri Máriácskák. A 20. századi szemléletváltás azután e szobrok többségét végképp pusztulásra ítélte (Piliny, Szécsény, Szécsényfelfalu, Hugyag, Tereske, Nagylóc, Dorogháza, Karancskeszi, Nógrádmegyer, Maconka). Nógrád megyében - a váci egyházmegye területén - a templomi textilek már a 18. század elején is feltűnő gazdagságban fordultak elő. A halottas lobogón kívül legalább két színes is volt mindenhol. Ezek a templom berendezéséhez tartoztak, és körmeneteken, búcsújárásokon hordozták. Karancslapujtőn századunk közepéig olyan temetési lobogót használtak, amelyen a halál csontváz képében látható, palástot öltve, kezében a szimbolikus homokórával és kaszával. Ez a hagyományos kultúra olyan régi rétegét képviselte, amely a negatív késztetéssel, rémisztéssel is igyekezett a közösség tagjait az üdvösség irányába terelni. Litkén a gyászmisén fából készült koponyát helyeztek a jelképes koporsóra. Vallásos társulatok, egyesületek esetenként több rudas, nagyméretű lobogókat készíttettek tagságuk templomi, körmeneti részvételére. A karancssági bányászok egy pár 3-3 rudas lobogója 1934-ben „AZ OLTÁRISZENTSÉG TISZTELETÉRE" létesült, úrmutató, Szentháromság és Szent István országfölajánlása, Piéta ábrázolással. A lobogótartó főrúdon réz címerpajzsok láthatók hierarchikus rendben, a tagok bevésett neveivel. Kiemelkedő népművészeti értékű Hollókő múlt századi templomi lobogója, a Szent István-i felajánlás és a sasvári kegyszobor népi megfogalmazású képével. Dacsó-