Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

A NÓGRÁDI TÁJ ÉS LAKÓI Zólyomi József

9. Kalaposcéh ládája. Balassagyarmat, 1828. KFM 66.2.1. püspök Berkenyén frankföldi németek letelepítésére adott engedélyt, akik néhány évtized alatt túlnépesedve, 1753-ban megalapították Szendehely községet. A 17. század végén és a 18. század első évtizedeiben készült községi adólajstromok arról tanúskodnak, hogy a jobbágyok többsége negyedes féltelken gazdálkodott. A teleknagyság után járó szántóföld és rét területe oly csekély volt, hogy abból sem magukat, sem állataikat nem tudták eltartani. A baglyasaljai jobbágyok 1737-ben arról panaszkodtak, hogy a házhely után kapott, háromnyomásra osztott sovány földjeiken, egy nyomásba három kila (egy kila: 46 liter) gabonánál többet nem vethetnek. Természetes, hogy az északi megyékből érkezőket nem a telekföld nagysága, hanem az irtványföld létesítése csábította letelepedésre. A varsányi tanúk 1737. évi vallomásai az egész megyére érvényesnek tekinthetők: „akár minemű lakó még az ki Földes Urat nem ismer is szabadon irt az egész határban valahol teczik akár földet, akár rétet". A jobbágyok olykor a telkiföldnél kétszer-háromszor nagyobb területű irtvánnyal rendelkeztek. Ahol irtványföldek létesítésére nem volt lehetőség, ott a jobbágyok az uradalomtól béreltek földet. Árendába vett földön gazdálkodtak 1711-ben a homokterenyeiek, a terényiek. A kishartyániak Kisfalud-pusztát bérelték 1737-ben. Számos település volt a megyében ahol sem irtványföld, sem bérleti lehetőség nem volt a negyed- vagy féltelkes jobbágyoknak. E falvak-