Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

PARASZTI SZŐTTESEK ÉS HÍMZÉSEK Kapros Mária

egyforma csíkok, csíkcsoportok futnak ritkásan, hozzávetőlegesen azonos ritmusban. Az egy oldalán három szél szélességű dunnahuza­toknak csak a vetett ágyban látszó felét díszítették, immár sűrűbben beszőve a mintákat, kétféle, többnyire egy szélesebb és egy keskenyebb mustra váltogatásával. A párnahuzatok díszítését ugyancsak a felvett ágyban adott helyük határozta meg. Az egy vászonszél kettéhajtásával kialakított, hosszú fejelék keskeny oldala került az ágy elejére: itt volt 231. Párnahuzat (szétbontva) részlete. Szedettes díszítésé­hez a piros mintázóvetülék mellett kék, zöld, rózsaszín gyapjúfonalat is használtak. A párnaoldal csíkmintái a hasíték felé egyszerűsödnek. Őrhalom, 20. század eleje. PM 93-1948.

Next

/
Oldalképek
Tartalom