Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

PARASZTI SZŐTTESEK ÉS HÍMZÉSEK Kapros Mária

PARASZTI SZŐTTESEK ÉS HÍMZÉSEK Szőttesek A nógrádi hímes szőttesek országos összehasonlításban figyelemre méltók. Zólyomi József - a történeti előzményeket kutatva - feltárta az ide vonatkozó levéltári forrásokat (ZÓLYOMI J. 1996a; 1996b). A 18. század elejétől ismert kárlisták, hagyatéki leltárak szerint a parasz­ti háztartásokban már ekkor is megtalálhatók voltak a vörös, ritkáb­ban vörös és kék pamuttal mintázott szőttes vászonneműk. A diszít­mény jellegére a „stráfos", „veressíkú" megjelölések engednek követ­keztetni. Főleg a tollal tömött ágyneműk huzatait négy nyüstbe szőt­ték. Használtak takács szőtte példányokat is. Az 1750-es évekből fenn­maradt első ilyen jellegű összeírás a mai megyehatárokon belül 35 ta­kácsot tart nyilván. Számuk ugyan emelkedett, de a 19. század köze­pén sem érte el a félszázat. Noha a szomszédos megyékben működő takácsok áruiból minden bizonnyal szintén jutott Nógrádba, vidékün­kön az önellátásnak jelentős szerepe volt a paraszti háztartások vá­szonszükségletének biztosításában. Aligha véletlen, hogy 1841-ben egy mátranováki asszony takácstól történt vásárlását arra érdemesnek tartotta, hogy bejegyezze Arany Korona imakönyve belső borítójára, vagyis olyan helyre, ahová a család életében jelentős eseményeket volt szokás felírni (ZÓLYOMI J. 1996a: 108). Az 1880-as évektől, fokozatosan növekvő számban már tárgyi em­lékek is fennmaradtak. A tájékozódást segíti, hogy a tudatos néprajzi gyűjtés megindultakor Nógrádban még élő gyakorlat volt a házi szö­vés és egyes vidékeken egészen a 20. század közepéig készültek hímes szőttesek. Az alábbiakban ezen időszak szőtteskultúráját tekintjük át. Hagyományos alapanyagul a kender szolgált. A len régen is kisebb jelentőségű volt Nógrádban és a 20. században már csak elszórtan ter­melték (SCHRÄM F. 1968:666; MALONYAY D. 1922:77). A balká­ni kereskedelem közvetítette, gyapotból készült pamut ismerete idő­ben messze visszanyúlik. Használatának jelentősége azonban a 19. század végétől nőtt meg, összefüggésben gyári előállításával, ami elér­hetőbb árat biztosított. Elsősorban az ünnepi használatra szánt dara­bokhoz szőttek előbb félpamukos, majd tisztapamuk (pamukos) vász­nat. A színes mintázó vetülék vásárolt pamut volt, elszórt adatok utal­nak a kenderfonal valamikori festésére is. Az Őrhalom, Hugyag, Ipolyvarbó alkotta kistájon a 19. század végétől megkedvelték az ugyancsak gyári gyapjúfonalat, ahogy ők nevezték: belinér szőrt, cinul­ka szőrt, amit a pamut mellett mind nagyobb arányban használtak

Next

/
Oldalképek
Tartalom