Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

PARASZTI SZŐTTESEK ÉS HÍMZÉSEK Kapros Mária

PARASZTI SZŐTTESEK ÉS HÍMZÉSEK Szőttesek A nógrádi hímes szőttesek országos összehasonlításban figyelemre méltók. Zólyomi József - a történeti előzményeket kutatva - feltárta az ide vonatkozó levéltári forrásokat (ZÓLYOMI J. 1996a; 1996b). A 18. század elejétől ismert kárlisták, hagyatéki leltárak szerint a paraszti háztartásokban már ekkor is megtalálhatók voltak a vörös, ritkábban vörös és kék pamuttal mintázott szőttes vászonneműk. A diszítmény jellegére a „stráfos", „veressíkú" megjelölések engednek következtetni. Főleg a tollal tömött ágyneműk huzatait négy nyüstbe szőtték. Használtak takács szőtte példányokat is. Az 1750-es évekből fennmaradt első ilyen jellegű összeírás a mai megyehatárokon belül 35 takácsot tart nyilván. Számuk ugyan emelkedett, de a 19. század közepén sem érte el a félszázat. Noha a szomszédos megyékben működő takácsok áruiból minden bizonnyal szintén jutott Nógrádba, vidékünkön az önellátásnak jelentős szerepe volt a paraszti háztartások vászonszükségletének biztosításában. Aligha véletlen, hogy 1841-ben egy mátranováki asszony takácstól történt vásárlását arra érdemesnek tartotta, hogy bejegyezze Arany Korona imakönyve belső borítójára, vagyis olyan helyre, ahová a család életében jelentős eseményeket volt szokás felírni (ZÓLYOMI J. 1996a: 108). Az 1880-as évektől, fokozatosan növekvő számban már tárgyi emlékek is fennmaradtak. A tájékozódást segíti, hogy a tudatos néprajzi gyűjtés megindultakor Nógrádban még élő gyakorlat volt a házi szövés és egyes vidékeken egészen a 20. század közepéig készültek hímes szőttesek. Az alábbiakban ezen időszak szőtteskultúráját tekintjük át. Hagyományos alapanyagul a kender szolgált. A len régen is kisebb jelentőségű volt Nógrádban és a 20. században már csak elszórtan termelték (SCHRÄM F. 1968:666; MALONYAY D. 1922:77). A balkáni kereskedelem közvetítette, gyapotból készült pamut ismerete időben messze visszanyúlik. Használatának jelentősége azonban a 19. század végétől nőtt meg, összefüggésben gyári előállításával, ami elérhetőbb árat biztosított. Elsősorban az ünnepi használatra szánt darabokhoz szőttek előbb félpamukos, majd tisztapamuk (pamukos) vásznat. A színes mintázó vetülék vásárolt pamut volt, elszórt adatok utalnak a kenderfonal valamikori festésére is. Az Őrhalom, Hugyag, Ipolyvarbó alkotta kistájon a 19. század végétől megkedvelték az ugyancsak gyári gyapjúfonalat, ahogy ők nevezték: belinér szőrt, cinulka szőrt, amit a pamut mellett mind nagyobb arányban használtak