Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

VISELET - Parasztviselet Flórián Mária

185. Parasztcsalád. A férfi gyolcsingben, posztónadrágban, mellényben, csizmában. Az asszony ingvállban, lajbiban, bő szoknyában, csizmában, fején főkötő. A gyerekek korukkal változó öltözetben: a kisebbek fodros nyakgalérral zubbonyban, a nagyobb lányka felnőttes öltözőben. Érsekvadkert, 1930-as évek. Fényes Dezső felvétele, PMF 263. sonlóan öltözködtek, de túlnyúlik az országhatáron is, az öltözködésével ide húzó Kelenye, Ipolyfödémes, Nagycsalomja felé (JÓKAI M.MÉRY M. 1998:255-270). A Hont megyei falvak hamarabb polgárosodtak, bokáig érő szoknyáik laposabbak voltak. Közöttünk a nagyorosziak jártak a legszebben, „nemesen", míg - szerintük - nógrádi társaik „szélesek, palócosak, sőt tótosak" voltak. Ipolyvece volt a rövid sokszoknyában a legcifrább, a „legparasztosabb". Egyes vonásaival ehhez a viseletcsoporthoz sorolódik a környező falvak által „nagyon palócosnak" minősített Érsekvadkert is. Jelzőjét talán azzal érdemelte ki, hogy egy-egy kifejezetten parasztosnak mondható öltözetdarab, például a fehér falú, színesen virágozott ködmön és a kontydeszkás főkötő itt sokáig tartotta magát. A vadkertiek meg is szólták azokat, akik a parasztruhát meleg voltára, súlyára hivatkozva elhagyták, „egy se jó juh, aki a gyapját nem bírja" (KAPROS M. Érsekvadkert, 1974).