Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

VISELET - Parasztviselet Flórián Mária

Parasztviselet Amikor Nógrád megye nyomaiban még ma is élő parasztviseleteire terelődik a szó, létüket gyakran a megye peremhelyzetéből adódó elmaradottságával magyarázzák, ám ez a vélekedés csak részben igaz. Abban az időben, amikor ezek az öltözetváltozatok kialakultak, a nógrádiak - ha gazdaságilag hátrányos helyzetben is voltak - majdhogynem Magyarország közepén tudhatták magukat. így határozták meg a megye helyzetét a 19-20. század fordulóján megjelent monográfiák is (NAGYI. 1900:116-124; BOROVSZKY S. 1911:5-6; MALONYAYD. 1922). Ezekben még szerepelnek azok a vármegyék, amelyek a megyét akkor északról körülölelték, és azok a ma Szlovákiában keresendő falvak, amelyek akkor még Nógrád megyéhez tartoztak (KOVACEVICOVA, S. 1953; JÓKAI M.-MÉRY M. 1998). Az említett kötetek már kész tablókat szerkesztettek Nógrád vármegye népének korabeli öltözködéséről. Ugyanazt dokumentálták, mint az e fejezet első részében felsorakoztatott és már korábban (FLÓRIÁN M. 1970) ismert történeti adatok, miszerint a Nógrád megyei parasztság egykor ugyanúgy hozzájutott a ruházkodás korszerű alapanyagaihoz, díszítményeihez, mint az ország bármely más tájának lakói. Környezetükben számos mesterember működött, akik - az idővel hagyományosnak ismert - paraszti öltözetekhez illő finom- és szűrposztó, valamint bőr felsőruhákat és lábbeliket készítették. A 19. század második felében az iparosítás - az ekkor létesült bányák, gyárak, vasúthálózat révén - erőteljesen befolyásolta, átalakította Nógrád megye lakóinak életkörülményeit. így érezte ezt annak idején a helyi hagyományokat megörökítő Pintér Sándor is, amikor megjegyezte: „ami a szőlőre a philoxera..., a burgonyára a Colorado, ugyanaz a palócra a kőszéntelep" (PINTÉR S. 1880:15). Az ipartelepek vonzásába került falvakban előbb a férfiak, majd asszonyaik is igazodtak a korabeli városi öltözködéshez. Farkas Pál, aki a 20. század elején ismertette Nógrád megye férfi és női viseleteit (FARKAS P. 1911:144-148), megfigyelte, hogy a lábbeli megválasztása összefüggésben van, mintegy fokmérője a paraszti öltözet akkor már jelentős polgárosodásának. Ahol a nők hagyományosan öltözködtek, ragaszkodtak a csizmához is. Azokban a falvakban, ahol csizmát és cipőt is viseltek, vegyes volt az öltözködés is. A korabeli városias divatot kedvelőkhöz pedig már csak a cipő illett. Farkas Pál statisztikája szerint a megye akkor 162 falujából 76-ban volt a női viselet „régi módis", a többiben már jobbára az új divatot követték. A férfiak többsége a gatyát már kifejezetten „parasztosnak" tartotta. A csizmás és vitézkötéses ruhához azonban ragaszkodtak, és a 162 faluból csupán 33-ban öltözködtek kifejezetten „urasán". Az „urasán" járó, cipős, polgárosodott faluk mellett tehát még többségben voltak azok, amelyek továbbra is hagyományosan öltözködtek. Voltak közöttük faluk, amelyek a korábban termesztett gabonafélékről