Bagyinszky Istvánné szerk.: A Losonci 23. gyalogezred a Don-menti harcokban 1942-1943 (Salgótarján, 1993.)

Kamarás Oszkár: Visszaemlékezés a salgótarjáni 53/III. zászlóalj doni harcaira

készültségből, 2 óra pihenőből álló hosszú nappalok és éjszakák monotonságában. Itt köszöntött ránk a karácsony és az új év is. Itt ért bennünket 1943. január 12-én az emlékezetes orosz offenzíva. Már régen véget ért a háború, amikor itthon sorra jelentek meg a szovjetunióbeli emigrációjából visszatért Illés Bélának, a Vörös Hadsereg magyar származású őrnagyának írásai. Ezek között volt egy, amelyiknek ez volt a címe: Fegyvert s vitézt énekelek. A könyvben a Zrínyitől vett idézet mottójával az orosz katona hősiességének igyekezett emléket állítani az író, aki a január 12-i támadás megindulásakor velünk szemben az oroszok lövészárkaiban volt. Könyvében ez olvasható: "A magyar állások mögött egyszerre 8-10 helyen támadt hatalmas tűz. Irtózatos robbanások rázták a földet. A szovjet páncélosok lassan, mindent eltipró erővel indultak meg a pergőtűztépte magyar állások felé. A sötétben lélegzetvisszafolytva hallgattuk a földrengés erejét megszégyenítő orkánt. Egymás szavát, kiabálását, ordítását nem hallottuk." S az esemény írója most feltesz egy drámai kérdést: "Hogy mit éreztek a magyarok, akiknek az orkán szólt, azt nem tudom." Mit tesz a véletlen? Álljon itt a feltett kérdésre a válasz! 1943. január 13án, a zubbonyzsebemben hurcolt katonanaptáramba az első vonalban lévő bunkeremben a következő sorokat jegyeztem be: "Két nap óta tartó szakadatlan támadás után délután fél három órakor megingott a front, amely ellen ömlött az orosz. Kedden reggel indult az orosz támadás. Urivnál betört, jobbra felénk sodorintott. Hárs századosaknál, közvetlen jobb szomszédunknál, kedden este 8 órakor az első árokba befészkelődött. Reggelre már 300 méter széles a rés. Az éjszaka szakadatlan. Zászlóaljunkon minden támadás megtörik. Ráták, harckocsik. Hársék nem