Bagyinszky Istvánné szerk.: A Losonci 23. gyalogezred a Don-menti harcokban 1942-1943 (Salgótarján, 1993.)

Kamarás Oszkár: Visszaemlékezés a salgótarjáni 53/III. zászlóalj doni harcaira

Az összefüggés igénye nélkül, megőrzött írásos dokumentumok és eredeti saj át felj egyzések alapj án szeretnék alakulataink történetéhez néhány adalékot elmondani. Első bevetésünk 1942. augusztus 10-én kudarccal végződött. Egy akkoriban kiadott ezredparancs ezt a sikertelen támadást az "ezred zászlaján ejtett szennyfolt"-nak nevezte. Valóban szennyfolt volt-e ez? Részletes elemzésre nem vállakozhatunk, akkor sem vállalkoztunk. De egyszerű, paraszti észjárásunk valahogy mást mondott. A tikkasztó hőség, az ivóvíz hiány, a lajtból mért pár köbcentis "fejadag", a rátákról megindított röpcédulás lélektani hadművelet, a hajnali támadást megelőző fárasztó, kb. 8 km-es helyzetváltoztatás, a támadás kezdetén lábrakelt "hurrá-optimizmus", hogy az ebédnél már a Don vizéből iszunk, mind olyan tényezők voltak, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni az esemény megítélésekor. Továbbá: hamarosan kiderült, hogy nem babra megy a játék. Mindenre elszánt ellenféllel állunk szemben, amelyik nagyon jól fel van fegyverezve, ismerős a terepviszonyokkal és megtévesztésül a német álruha viselésétől sem riad vissza. De a kegyelemdöfést mégis az adta meg, hogy saját tüzérségünk célt tévesztett és mindjártatámadás kezdetén az első vonalban előretörő szakaszaink és rajaink sorai közé lőtt, sérüléseket és veszteségeket okozott. így érthető, hogy pánik és fejetlenség keletkezett. Ezek voltak azok a körülmények, amiket figyelembe véve túlzásnak tűnt a sikertelenséget "szennyfolt"-nak minősíteni. De ha annak tekintjük is, sor került nagyon gyorsan a letörlésére. 1942. szeptember 9-én új támadásra indultak zászlóaljaink a Don kanyar megtisz-