Bagyinszky Istvánné szerk.: A Losonci 23. gyalogezred a Don-menti harcokban 1942-1943 (Salgótarján, 1993.)

Kamarás Oszkár: Visszaemlékezés a salgótarjáni 53/III. zászlóalj doni harcaira

akikkel valamikor együtt masíroztunk a macskaköves tarjáni főutcán; akikkel együtt tűztünk virágot a csákónk mellé a kassai és érsekújvári bevonuláskor; akikkel együtt daloltuk, hogy "marosmenti fenyveserdő aljában", de nemcsak daloltuk, hanem - felhólyagosodott lábakkal ugyan - mámorosan szívtuk is magunkba 1940-ben az erdélyi hegyek és erdők bódító illatát. Azokat keresem., akikkel együtt nemcsak mondtuk, de hittük is a nemzeti imává vált szöveget: "Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában," és akikkel átélői és cselekvő részesei is lehettünk a 30-as, 40-es években az ima betelj esedésének, az igazságtalan trianoni béke revíziójának. Igaz, hogy egy világuralmi vágytól megittasult ámokfutó birodalomhoz való csatlakozás árán, aminek végzetes következményei lettek. Ezek a következmények azonban akkor még nem voltak láthatók. De ha láthatók lettek volna is: a latolgatás, mérlegelés és döntés nem a behívó paranccsal csatasorba szólított katonák dolga volt. A katonáknak be kellett vonulni, és teljesítenie kellett a kötelességét ott, ahová vitték. Mindezeket azért mondtam el bevezetésképpen, hogy megpróbáljam felidézni azt a lélektani készültségi helyzetet, amely a törvényszabta kötelességtudat mellett hazafias elkötelezettségként is élt a frontvonalra vonuló katonák szívében. 1942. nyarán, egy szép júliusi napon bevagoníroztunk, és könnyes tekintetű szülők, feleségek, menyasszonyok, lányok és barátok búcsút intő kézlengetései közepette kigördült a vonatunka Nagyállomásról. Ahogy a miénk,