dr. Praznovszky Mihály szerk.: Szontagh Pál válogatott írásai (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 5. Salgótarján, 1985)

Teleki László nem hat meg soha; mert nemzetek létére kiható tevékenység, salaktól tiszta erkölcsi nagyság jeledheteilen marad, míg tudomány van, míg a nagy, jó és szép iránt az emberi jogalmuk végkép ellentéteilében ne csapnak által. "Mindéi} kor bölcsei és történészeinek egy alkalmat sem szabad elmulasztaniok az ily dicső jellemeket felemlíteni, s azon tisztelet mértéke, mely az ily fénynév iráni nyilatkozik, próbaköve leend azon haladásnak, mit az emberfaj, bölcseség és erényben teszen." És ezen eszme legyen fájdalmunk nagy voltában vigaszunk: Teleki László nem hal meg soha, — mert Tacitussal rekesztve be előadásomat: "valamint az emberi ábrázat, úgy az ábrázat utánzatai gyöngék és halandók: a lélek alakja örök, melyet megtartani és kifejezni nem idegen anyag és művészettel, de önmagad saját erkölcseiddel lehetsz képes." Mind mit Telekiben szerettünk, mind mii csodáltunk, — marad s maradandó lesz az emberek lelkében, idők örökségében, világesetek hírében. Szontagh Pál. LEVÉL MADÁCH IMRÉHEZ Horpács, május 31-ikén 1861. Madách Imrének, 1861-iki május 28-ikán tartott országgyűlési beszéde után. Hosszú életin át sok küzd kiderítni nevének Néma homályát, ám — csak kevese a süker! Honfiú; Bölcs; Művész — bátran törhetsz te Olympig — lm, h á r m a s k o s z o r lí t tüz ma fejedre — hazád. Sz. P.