dr. Praznovszky Mihály szerk.: Szontagh Pál válogatott írásai (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 5. Salgótarján, 1985)

Pest megye szabadelvű határozata a forspontozás dolgában tudva levén előtted, csak azt kérdem (: ismét kérdés :) talál-é visszhangot Biharban? A farsangot keresztül őrjöngtük, dacára a pesti lap derék dorgáló cikkeinek. Jele, hogy kedves bűneinktől nem könnyen válhatunk és hogy a divat zsarnoksága nem zabolázható. Viceo meliora proloque te. — En Kendét nem adminisztrátornak, hanem kir. T. bírónak hallom neveztetni, isten mentse meg a censúrálandó ifjúságot! íme mindünnen kapkodok tárgy után, leveleimet érdekessé teendő, s még sem tudom azzá lenni — nem akaratom, hanem tehetségem hibája. Isten és áldása veled kedves Imrém örök híved Szontagh Pál. Visszatérek január 23-iki leveledre. A tiszteleti jeguzőség „moreseimet" nem változtatja, pecsétem pedig csere által változott. Emjém — az előbbi ékes ezüstnyelű volt, s inkább hölgyasztalra, mint az enyémre illő. Ezt testvéremmel terjedelmesebb réznyomóval cserélém el. Elégüle

ticusé

gem pedig annyiban materiális természetű, hogy ebben mintegy mentséget és vigasztalást lelek, a materiális elégületlenségben t. i. Ezt ugyan érthetetlenül mondám, de magam sem tudám megmagyarázni. Annyi bizonyos, hogy lottéria húzás sem bírna egészen megörvendeztetni. Nekem sok trefferre volna szükségem az élet lottériájából huzandóra. Mi Téged illet, — szellemi elégületlenségeidet —, mit mondjak akkor én, ki ni/om nélkül hagytam elsuhanni eddigi koromat, önmagámra nézve, s ki jövőmet csak úgy tekintem, mint ismételt médiámat, azaz desperálok önmagam felett. Reményem nincs, mert érzem tehetlenségémet. Még visszatérek, ölellek: Sz. P.