dr. Praznovszky Mihály szerk.: Szontagh Pál válogatott írásai (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 5. Salgótarján, 1985)

Büntetve, de érzékenyül az által is, miket utósó leveledben mondasz, s annyival inkább, hogy miket mondasz, jogod van hinned, s nekem mentségem nincs, s kínos előtted illy szegényül állnom. Kínos kimondani, hogy miket gyanúképen írsz, meggyőződéssé váljanak, az által mert rajok felelni nem tudok, s a szín, — de csak a szín — ellenem van. Boldogtalan volnék én akkor, ha kiket barátimnak esmérek, leveleim sűrű- vagy ritkaságát vennék irántok érzett hívem, vagy hidegségem mérőjéül. Egy francia novelláit olvastam, hol két barát, új Castor és Pollux, elváltakkor sűrű levelezést igérének, s a jövő czikk így kezdődik: Plus ne s écrivirent pas, ils étaient amis. Nem psychologiai szemlélődésen alakult mondása-e ez vajon az írónak? íme nem akarok mentekezni, s még is próbálám. Következtess ebből lelkületemre s ítélj! Országunk gyűlése vége felé jár. 16-ikón tartatott elegyes ülésben olvastatott fel három k. leirat, melyeknek egyike a jelen orsz. gy. határnapjául tavaszutó 2-ikát tűzi. Vége lesz-e vájjon akkorra, talán kétséges, ha a bevégzetlen munkák sokaságát, s azt tekintjük, hogy ez még nem rescriptum, hanem csak resolíitió, s ismét hihető, ha a RR. lelkületét veszszük fel. A resolútió olvasásakor élj énre fakadtak. Bár, azt is beszedik, hogy Nagy Pálnál, ki hitvány kormánybérért letépte fejéről azon koszorúkat, miket a költő, s a nemzet szeretete aggasztott reá, conferentia tartaték az iránt, hogy ezen határnap messzebbre tételeért folyamodjanak. A más két resolútió: a váltótörvénykönyv, s magyar nyelv tárgyában költ feliratokra érkezett. Ezeket fogod olvashatni a hírlapokban, s láthatandod, hogy Austria komolyan haladásunkat nem akarja, s kormányunk csak annyiban atyai, amennyiben mostohaapcik is vannak. Gonoszul cselekedtek, kik honunkat így adák férjhez. Motiválja állításomat az, hogy a váltótörvénykönyvben, tervezett bírói candidálhatást a resolíitió el nem fogadja és a magánváltók kiadását