dr. Praznovszky Mihály szerk.: Madách Imre válogatott versei (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 2. Balassagyarmat, 1983)

Az angyal útja

Ér országot, egykoron virúlót, Égbe meredeztek fel gúlái; Szolganép véres verejtékével Önhitt gőgnek áldozott munkái. Palotái márványt'.')! ragyogtak, Öriás faj építette tán fel. Síremléki a halált kacagva Harcra keltek ezered évekkel. Messze terjedt a király hatalma. Mert volt néki próbált harci népe. És kegyelmet avagy átkot küldött. Mint Isten, száz nemzetnek fejére. ..Elveszének a népek s királyok. Nevöket is régen elfeledték. Palotáik, büszke síremiékik Sárga porban, romban fekszenek rég." Szól az angyal s a vadon királya, Az oroszlán és a karcsú zerge Látják őt és érzik, a pusztának Ök. s a puszta nékik van teremtve. S érzi szárnya hűsítő szelét a Beduin is, vándor sátorában, S tisztább hálát küld fel Istenéhez, Mint hajdanta kelt a palotában. Száll az angyal s lát két büszke tábort, Harcra készen, vért vágyó szemekkel. Lát megettök falvakat leégve, És mezőt, mit harci mén tiport el. S mindkét tábor zászlaján lát írást: ..Szent ügyünk s győzelmet Istenünk ád." Köztök áll az angyal s egy sereg sem Érzi szárnya büszke csattogását.