dr. Praznovszky Mihály szerk.: Madách Imre válogatott versei (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 2. Balassagyarmat, 1983)

A betyár

A BETYÁR Bujdos az ezüst hold halvány fellegek ko7

! Mig alatta a nyír csendcsen terül el. Itten árny, sugár ott, éles körvonallal Számtalan ábrándos alakot idéz fel. Reszket a fehér nyír. — a Sötét bokor zúg, Messziről döbörgve hallik ló futása. Néha-néha csendül, szikra pattanik fel, S mint fehér kísérlet Eelhő száll utána Éjsötét a ló, úsz lobogó sörénye, Ámde meg sötétebb a lovas alakja, Csak kettő ragyog rajt: a fegyver kezében, S mint baljóslatú tüz barna szeme párja. Puszi a halmot ér, ott nyújtózik sötéten A bitófa kettes ága meredezve. A szokatlan zajra a bagoly ki reppen, És víjog — csapódik •— kört írván felette. Horkol, tüsszög a ló — borzad a lovas is. Ámde sarkantyúba kapja s messze vágtat, J látra nézve többször, hogy vájjon felhő-e Vagy halvány kisértet, mit nyomában elhagy. Csakhamar csendes kis helység áll előtte, Mindinkább szelídül a lovasnak arca, S mintha a betyárnak tudná gondolatját, Csendesülni kezd a hü ló is alatta. Ugatás köszönti, felnyerít fogadva. Míg gazdája egy kis mécs világra néz csak; S úgy megértik egymást, egy kicsinyke háznál A falucska végén önként hogy megállnak. A lovas lepattant, arca mosolyog most. Ablakhoz siet, nincs fegyver a kezében, Furulyát keres ki a szűre ujjából, Betekint; — mi lelte, hogy megáll meredten.