dr. Praznovszky Mihály szerk.: Madách Imre válogatott versei (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 2. Balassagyarmat, 1983)

Egy látogatás

Most lépe a szobába házi gazdám — „Nézd, monda a nő, régi kedvesem!" — Ah, e nyíltság szivemnek drága titkán Mint árulás oly szörnyen fájt nekem. A férj nyugodt maradt, még szivesebb lett, Tréfát vegyített üdvözlésibe; Óh jaj, még csak nem is félti a hölgyet, Kiért e szív oly annyit szenvede. Pedig tudám, szeret — s mégis gyötörtem, Lepergő könnye fájó kéjt adott, ö csak becsüli — s hol poklot kerestem Én, ő csendes tanyát bir lelni ott. Piros pofájú gyermekek robogtak Be ekkor éles szóváltás között, Kicsinyke képet rángattak, koboztak: „Anyám, anyám, itélj e kép fölött!" Én rajzolám azt egykor — ismerém jól, Helyette a lány egy rózsát adott, A hervadt rózsa most is szívemen volt. S a képért pajkos gyermek birkózott. A nő ítélte legkisebb fiának S megcsendülve állták mind körűi, Mig ezt simítva, csókot adva annak, Emelkedett ki a csoport közül, Mint dús gyümölcsfa. — Elszorulva néztem E bűvös képet —• búsan csendesen. A gyermekarc — a nő — mosolyga fényben, És mégis oly rosszul esett nekem. A férfi vonásival láttam vonásit Egyé olvadva. — óh jaj. mennyi vád! Hogy mindazt, amit szívem óhajtott, hitt, Egy boldogabb embernek adta át. Magamra néztem aztán s szűm virágit Látván hogyan maradtak üresen, Érzem, nem az enyém már e világ itt, S elsompolyogtam — árva idegen.