dr. Praznovszky Mihály szerk.: Ferenczy Teréz Nógrádi (Irodalmi Ritkaságok 1. Salgótarján, 1983)

Életúnt

Miért nem adott Isten énnekem szárnyakat S mint rózsa fellegé, oily szellemalkatot, Buzgó kebelt — melyből pacsirtádul fakad, S örök vidám lelket — ah miért nem adott?!. . . Vagyok földhözragadt teremtmény ; múlt s jelen Szűk korlátai közt — mint börtönben — élek; Ajkamon néha egy gyönge dal megjelen — Tört visszhangja beteg szívem érzeténél;. Miért nem látok én itt fényes dicsőséget Feláldozást — ami jutalmazva volna, — Szerelmet, örömöt mely nem érne véget S erényt mi a vétek előtt nem hajolna? . . . Látok: hiú dölyföt egy pár pityke gombon. Látok irigységei két babér levélért; — Szenvedélylázt egy-egy dühöngő bolondon S erényt mely a bűnök, bordélyházába tért. Rózsatermő földet az öröm könnyétől, Hol az ártatlan is boldog tudna lenni Hol a fa teremne Isten jó kedvéből S örök virányain lehelne pihenni!. . . Igen! a mi földünk — látom — sarat terem Sajtolt könnyeiből az ártatlanságnak Az érdemre ugyan jutalom hogyan vár? Mikor becsülik meg a szűz szerénységet?! Ajtómhoz ténfergett a koldus Belizár, És láttam Sokratest hogy itta a mérgei! — Maradj itt szép világ! — ím beteg testemet Mint tépett rongyot a földnél; visszadobom . . . Vágyaim sasszárnya emelj fel engemet. . . Ês e földről. . . el. . . el. . . messze vágyakodom.