dr. Praznovszky Mihály szerk.: Ferenczy Teréz Nógrádi (Irodalmi Ritkaságok 1. Salgótarján, 1983)

Bolygó tüzek

Ha kiveszne minden vétek Az emberek között; S mit az ég öntözött Dudva s gyom nem teremnének. Mi keleté lenne Az unott virágnak Mi keleté lenne Erény- s boldogságnak? — E földön hát ezt hirdessétek: Éljen a dudva meg a vétek! X. Mennyi itt a bűn, —- és Mennyi a szenvedés! Én mégsem sírhatok. — Hol fivérem meghalt Könnyem mind elfogyott S többé nem hullatok, örömkönny pediglen Sok van a szívemben Még egy híja sincsen. S hogy el ne vesszenek A sír férgeinek Táplálékul viszem! XI. Oh ha eszembe jut — Emberektől utált sírom! — Utolsó könnyemet A balitéletre sírom. igen, igen úgy lesz: Követ dobnak rája, Vad-bodza, gaz, csanál Koldusok kapca ja Hever azon gúny gyanánt Nem pedig lágy síri hant, Nem lebben ki róla Az ég pacsirtája, De megvetve mondja Az elmenő szája: „Itt nyugszik a pokol eljegyzett arája!