Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2018 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 41. (Salgótarján, 2018)

Anderko Anna: „Csalogány utcai típusú” kályhacsempék a füleki várból

- bár ennek is előfordulnak olyan altípusai, ahogyan ezt fentebb már írtam, melyek eddig nem voltak ismertek. Kérdéses, hogy Magyarországon alakult-e ki ez a motívumvilág, vagy más te­rületekről hozott hatás tükröződik benne. Holl Imre nem sorolja egy műhelykörhöz a Csalogány utcai csempéket, hanem csak egykorú, azonos stiláris réteget jelentő lelete­gyüttesként értékeli.75 Ezért is kérdéses, hogy a Csalogány utcai kályhacsempék mind egy műhely termékeinek tekinthetők-e. Mindezek alapján azt feltételezem, hogy a füleki vár leletanyagában előfordu­ló csempék nem egy műhely termékei, hanem több, egymástól független fazekas készí­tette őket. A műhelyek feltárás nélkül nem azonosíthatók, bár írott források és néprajzi adatok alapján lehet feltételezni néhányat (Losonc,76 Osgyán77), ez azonban nem jelenti azt egyértelműen, hogy Fülekre is szállítottak termékeket. IRODALOM ANDERKO Anna 2018 A füleki vár kályhacsempe leletei. Szakdolgozat ELTE-BTK. Kézirat Budapest. B. KOVÁCS István 2001 Agyagkenyér: fejezetek az agyagművesség történetéből Gömörben és Kishontban. Rimaszombat. BODNÁR Katalin 1988 Kályhacsempék Nógrád megyéből I. Szécsény mezőváros XV-XVI. szá­zadi kályhacsempéi. Neograd 1988. A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. 9-24; I-XXVII. BOLDIZSÁR Péter - KOCSIS Edit - SABJÁN Tibor 2010 A diósgyőri vár 16-17. századi kályhacsempéi. Miskolc. BOROVSZKYSamu 1988 Magyarország vármegyéi és városai. Nógrád vármegye. Budapest. D^BROWSKA, Maria 1987 Kafle i piece kaflowe w Polsce do konca XVIII wieku. Krakow. DÉTSHY Mihály 1964 Munkások és mesterek az egri vár építkezésein 1493 és 1596 között. Egri Múzeum Évkönyve 2. 151-178. FELD István 2002 Gótikus és reneszánsz kályhacsempék Északkelet-MagyarországróL In: HAVASSY Péter (Szerk.): Gerencsérek, kályhások, túzvigyázók Gyula. 3349. FODOR László 2002 Kályhacsempék és kályhaszemek a Dobó István Vármúzeum középkori régészeti anyagából. In: HAVASSY Péter (Szerk.): Gerencsérek, kályhá­sok, túzvigyázók. Gyula. 53-56. 75 HOLL 1993. 247. 76 DÉTSHY 1964. 155-156. 77 BOROVSZKY 1988. 213. 296

Next

/
Oldalképek
Tartalom