Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2018 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 41. (Salgótarján, 2018)

Steib Janka: A bányászat hatása a Nógrádi szénmedence népi öltözeteire Kivetkőzéstől beöltözésig - egy kiállítás megvalósulása

Napjainkban az általános iskolák órarendjében, a népzene és néptánc tanítása pedig a felsőfokú szakképzésben is helyet kapott.18 Ennél a résznél a kiállításban elhelyezett televízióban részletek voltak láthatók a Nógrád Táncegyüttes Karbidlámpa ég minálunk című műsorából, amely 2012-ben készült el,és jellegzetes állomásokat elvenített fel Salgótarján és környéke történeté­ből - lefordítva a tánc nyelvére, a nemzetiségek beáramlásától a bányász kultúrottho- nok báli hangulatán keresztül egészen korunkig. Ezzel állítva emléket a kapott örök­ségnek. 4. kép. A kiállítás az öltözősarokkal. Fotó: Shah Timor A kiállítás hasznosulása A kiállítás-megnyitó után 2018 májusában a Kivetkőzéstől beöltözésig című ki­állításban megkezdődtek a tárlatvezetések, látogatók, csoportok, osztályok részére. Iskolaidőben általános iskolás osztályok érkeztek Salgótarjánból és a környező telepü­lésekről megtekinteni a kiállítást ,és vettek részt a hozzá kapcsolódó múzeumpedagó­giai foglalkozáson. A nyári szünet beköszöntével pedig táborozok programját gyarapí­totta, óvodás csoport is megtekintette a kiállítást, valamint a Dornyay Béla Múzeum II. számú nyári táborának is egyik helyszíne volt. Emellett a nyugdíjas korosztály is érdeklődéssel fogadta a kiállítást, két egyesület is igényt tartott tárlatvezetéssel történő megtekintésére. A 2018. június 23-án megrendezett Múzeumok éjszakájának is nagy sikerű 18 FÜLÖP 2014: 104-105. 368

Next

/
Oldalképek
Tartalom