Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2018 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 41. (Salgótarján, 2018)
Hausel Sándor: „...melyekben a religio mind egy, mind más részről ugyanazzal a szabadsággal taníttathatik...” A közös iskolák építése Nógrád megyében II. József uralkodása alatt
Már ezen néhány előrebocsátott megállapítás is sejtetheti, hogy Nógrád megye iskolatörténetének alighanem legkülönösebb, ugyanakkor legnagyobb ellenállást és ellenszenvet kiváltó, igaz, rövid életű fejezetéről, a vegyes vagy másképpen közös iskolák szervezéséről lesz szó. E királyunk regnálása bővelkedik a korabeli társadalom szinte egészének megreformálására irányuló kísérletekben, melyek többsége azonban nem ért el sikert; elutasításuk jellege a közömbösségtől a leghevesebb ellenállásig terjedt. Ez utóbbi történt a vegyes iskolák esetében is minden hazai felekezet részéről. Az elképzelés szerint a más-más felekezetű gyermekek csak a hittant tanulták volna külön; de már maga az a tény, hogy más vallású oktatta volna a tanulót, kiváltotta az egyházak ellenállását. Az ellenreformáció keserves évszázadait követő Türelmi rendeletet (1781) hálával vették a protestáns felekezetek, de minden háládatosságuk mellett is, az uralkodó által néhány év elteltével szorgalmazni kezdett iskolai elképzelésekre fenntartásokkal, sőt ellenszegüléssel válaszoltak. A felvilágosodás iskolapolitikája túl akart lépni a felekezeti kereteken, ekkor születik meg tulajdonképpen az állami iskola őse, a „közös iskola” (schola mixta, vermischte Schule, Vermischung der Schulen, Schulenvermischung, skola misana. A kösd iák „egy v eleges oskolának” nevezték3). A vegyes iskolákban a felekezeti liturgiák különbségeinek kiküszöbölésére még új, két részből álló imádságot is megalkottak. Ezt a tanítás előtt, illetve után kellett elmondani: „Uram, mi a te teremtett állatid, könyörgünk tenéked, világosítsd meg a mi elménket, hogy azt ami igazjói megfoghassuk; erősítsd meg a mi emlékezetünket, hogy azt a jót, amellyet mostan tanulni fogunk, megtarthassuk, és oda hajtsad a mi akaratunkat, hogy azon hasznos oktatásokat, cselekedettel is véghez vihessük, és így mind minen magunkat, mind pediglen más embereket szerencsésekké tehessünk.”4 Míg az egyházi ügyekben főleg a katolikusok, iskolaügyben a protestánsok „protestáltak” az uralkodó iskolai reform elképzelései ellen. A protestánsokat az az érv sem győzte meg, hogy a közös iskolákban majd jól bánnak a gyermekeikkel: „annál rosz- szabb, mert mennél jobban kedvükben jár a más hitű tanár, annál jobban elhisznek neki mindent és veszélybe jő hitük is” - érveltek. Volt olyan történetíró, aki szerint az uralkodó „ideges türelmetlenséggel” dolgozott a vegyes iskolák megvalósításán, s végeredményben ez állította szembe a protestánsokkal.5 A jozefinista közigazgatás a vegyes vagy közös iskolát olyan helységekben szorgalmazta, ahol egyik felekezet sem volt képes saját iskola fenntartására. Az etnikailag és felekezetileg sokszínű Nógrád megyében, amely a pozsonyi tankerülethez tartozott, nyílt volna mód ezen iskolatípus nagyszámú alapítására, mégsem ez történt. Megyénkben az 1770-72-es iskola összeírások szerint a 234 településből 190-ben volt iskola. Felekezetek szerint a következőképpen oszlottak meg: 107 római katolikus, 74 evangélikus, 2 református és 1 görögkeleti, 6-ról nem volt megállapítható hovatartozása. Mint látható, a többségben lévő katolikus mellett viszonylag nagy számban voltak Nógrádban lutheránus iskolák, tehát a vegyes felekezetű lakosság elvileg lehetőséget biztosított volna a közös iskolák létrehozására. Ennek ellenére azt látjuk, hogy két re3 SZOMSZÉD 2001,240. p. így hívták a jászberényiek is. SOÓS 1992,25. p. 4 NMLIV.5. XV/13 5 SZÁNTÓ 1978, 275-289. MARCZALI szerint II. József „...államot akar szervezni, mely szabad teret nyit minden fejlődésnek, mely nem ismer el magasabb czélt a magáénál. Kell, hogy ezen állam, felekezeti korlátok nélkül, igénybe vehesse a hozzá tartozóknak anyagi és szellemi tehetségeit. Kell, hogy mindenkinek oltalmat nyújtson, mert hasznát veheti mindenkinek. Nem szabad, hogy más mint világi, állami czélok irányozzák politikáját.” 394. p., ZSILINSZKY 1907,542. p. 32
