Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2009 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 33. (Salgótarján, 2010)
Sallayné Peterdi Vera: Életmódkutatás térben és időben - Módszertani áttekintés
NEOGRAD2009 NÓGRÁD MEGYH^UkMÚZEUMOKÉVKÖNYVE XXXIII. A tárgycsoportok megítélésénél más alapinformációkat vártak el a munkaeszközöktől, a munkahelyi körülményeket megjelenítő berendezési tárgyaktól - ezeknek a legfontosabb munkafolyamatokat kellett ábrázolniuk és a tipikusság volt a fő kritérium és mást, a lakást és az öltözetet reprezentáló együttesektől. Ez utóbbiaknál a konkrét „társadalmiasítható” egyedi sajátosságokra helyezték a hangsúlyt.148 A munkásság esetében még azt is figyelembe kellett venni, hogy az otthonteremtésben a magasabb rétegekhez való idomulás eléggé általános jelenség volt, a külsőségekben tetszelgés illúziókeltésben nyilvánult meg.149 Az életmódgyűjtemények tehát viszonylag gyorsan kialakultak a történeti múzeumokban a tárgyi gyűjtemények között - azután, hogy a legújabb kori gyűjteményekben erőteljes növekedésnek indultak a korábban legkisebb darabszámmal szereplő háromdimenziós tárgyak. Attól kezdve, hogy az ország vezető múzeumaiban az osztatlan gyűjteményeket 1973 után önálló tematikus, illetve anyagfajták szerinti gyűjteményekre bontották, a gyűjtés célirányosabbá válhatott, szakavatottabb kezelőket kaptak a gyűjteményegységek. Az úgynevezett életmód-gyűjtemények a mai napig az akkor kialakított és bevált rendszer szerint szerveződnek, így a Magyar Nemzeti Múzeumban is. A gyűjtemények rangsorában eleinte korántsem a legelső helyen álló anyagcsoportok, idővel a történeti gyűjteményekkel (zászló, kitüntetés, fegyver, egyenruha) egyenlő rangra emelkedtek. A jelenlegi alapfeladat a meglévő gyűjtemények feltárása, felzárkóztatása, a „halott” tárgyak (újra)értelmezése, és a közelmúlt és jelen tárgykultúrájának vizsgálata. Dönteni kell, hogy mi a csak dokumentálandó és mi az, amit feltétlenül be kell gyűjteni. Mára egyértelművé vált, hogy a tárgygazdagság sokszor devalválja a tárgy mint történeti dokumentum értékét. A történeti muzeológia szempontjából korunk muzeológiai kutatásának az adja az értékét, hogy a kutató vizsgálhatja napjaink tárgyát is a maga jelenében. Az a feladat, hogy azok a tárgyak maradjanak fenn az utókornak, amelyek leginkább jellemzik korunkat. A felvázolt körkép sok tanulsággal szolgálhat a mai modern koros muzeológusok számára is. Továbbra is (vagy még inkább?) meg kell küzdenünk a tárgygyűjtés nehézségeivel, a tárgyszelektálással, a tárgyak konzumálódásával, a társadalom egyre nehezebben áttekinthető s folyton változó rétegezettségével. Újra sokat foglalkoztatják a muzeológusokat a szakma módszertani kérdései, a kultúra közvetíthetősége, a látogatók megnyerése. Talán ezért sem felesleges a (közel)múltat „felhánytorgatni”, tapasztalatait, eredményeit hasznosítani, hibáiból okulni, közösen gondolkodni - inkább aktuális -. Még akkor is, ha a visszatekintésnek vannak veszélyei: „a múlt feltárásában nincsenek abszolút igazságok, a múltról szóló konstrukciók vannak, történészek és túlélők konstrukciói... A múlttal foglalkozó kutatók dolga, hogy a legvalószínűbb történetek megkonstruálására 150 150Oláh, 2005. 24.a 63
