Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2009 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 33. (Salgótarján, 2010)
Cs. Sebestyén Kálmán: „...és múzeum.” (Múzeumalapítási kísérletek Salgótarjánban)
NEOGRAD 2009 NOGRAD MEG JZEUMOK ÉVKÖNYVÉ XXXIII. MIT SIKERÜLT ELÉRNI ANNAK A TUCATNYI LELKES EMBERNEK, AKIK A KEZDEMÉNYEZÉS MELLÉ ÁLLTAK? Elsősorban az ötletet másfél évtizedig a felszínen tartani azzal, hogy az érdeklődést újra és újra felkeltették. Dornyay egy cikkében ezt így fogalmazta meg: „Ámbár nem vagyok a jelszavak embere, de itt ismételten és ismételten, akár százszor is kell hangoztatnom - mindaddig, amíg Salgótarján minden egyes, valamire való polgára részéről teljessikerű meghallgatásra, megértésre és segítő akaratra nem találok - nagy Ipolyiak ezen szavait: ’Őrizzük emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s ezáltal is üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen és kétesebb a jövő!” Ennek eredménye, hogy közel félezer tárgy, fénykép, dokumentum, könyv került a gyűjteménybe 15 év alatt. A nagyközönségnek Dornyay Béla A Munka című lapban időről-időre megjelenő, több tucat írása szólt Salgótarján környékének történelmi és természeti kincseiről, a múlt feltárásának fontosságáról. Közvetve ugyan, de segítették a törekvéseket a Magyarországi Kárpátegyesület helyi csoportjának programjai, vagy a filléres gyorsok indítása. A szervezők minden alkalommal beleütköztek abba a ténybe, hogy a város múltjának megismertetése, bemutatása hogyan történjék. „De mit teszünk mi salgótarjániak a Sálgóért? A Narancsért? Virágos városunkért? A sártengerből máról holnapra megcsináltuk csonka hazánk egyik legmodernebb városát. De ki tud róla?” - fakadnak ki az újság lapjain nagyobb propagandát követelve. A múlt emlékeinek gyűjtése egy- egy cikk, vagy nagyobb program után kapott lendületet. Azonban a legnagyobb eredmény, mely Dornyay és néhány volt tanítványa nevéhez fűződik, hogy megkezdődött a Salgótarján történetére vonatkozó források feltárása és közzététele. Dornyay egyik cikkének bevezetőjében meg is jegyzi: „Különösen azok fognak meglepődni e cím olvasásakor, akik azt szeretik hangoztatni, főleg szónoklataikban - és pedig elég helytelenül -, hogy Salgótarjánnak nincs története, nincsen kijegecesedett történeti múltja! Igen nincs története, de csak papíron megírt, könyvekbe lenyomtatott története nincs, de ezzel szemben igenis van évezredekkel ezelőtt kezdődött, majd pedig az egymásután pergő események évszázados és mégis gyors lefolyásával elmúlt története. De Salgótarjánnak ezt a ’történetét’ csak igen kevesen sejtik, még kevesebben ismerik és pedig azon egyszerű oknál fogva, mert még senki sem foglalkozott velük behatóan, senki sem kutatta azokat részletesen - pragmatikusan!” A világháború után leginkább a helyreállításra, a lakosság élelemmel való ellátására koncentráltak. A múzeum gondolata 1946 szeptemberében merült föl. A városi képviselő-testület előtt ekkor ismertette az MKP frakciója a párt város- fejlesztési elképzeléseit. A 14 fő egységből álló terv kulturális részében szerepelt, hogy a posta mögötti Óvoda téren helyeznék el a színházat, mozit, könyvtárat
