Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2009 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 33. (Salgótarján, 2010)

Matits Ferenc: A Nógrádi Történeti Múzeum képzőművészeti gyűjteménye

NEOGRAD 2009 Több példa is van arra, hogy a múzeum, - megyei intézményként - együtt tud működni városi fenntartású intézménnyel. Ezek között említhető, hogy 1980 májusától előbb a Palóc Múzeum Lapidáriumában, majd a következő esztendőtől 1988 márciusáig, évente mintegy 10 kiállítással vendégeskedett az emeleti kiállító- térben a városhoz tartozó Horváth Endre Galéria (HEG). A HEG által az épületben szervezett bemutatókon, 8 esztendő alatt a megyei művészek közül Bobály At­tila, Földi Péter, Hegedűs Morgan, Hibó Tamás, Karmann János, Kicsiny Balázs, Lengyel Péter, Merczel Péter, Pénzes Géza, Szederkényi Attila alkotásait láthatta a Palóc Múzeumot felkereső látogató. Balassagyarmaton 1959-ben vált önálló művelődési intézménnyé a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ. Az általa működtetett Horváth Endre Galéria21 1969-tól máig több mint 500 kiállítást rendezett: a Horváth Endre Galériában és az 1988-tól kiállítóhelyként működő Szerb templomban. „...1975. augusztus 20-én, az időszaki kiállításoknak helyet adó HEG mel­lett Városi Képtár néven kortárs képzőművészeti állandó kiállítás is nyílt, mely­nek anyaga, részben minisztériumi ajándékból, részben a város gyűjteményéből tevődött össze - ekkor 29 honi művész 36 munkája került a Vármegyeháza déli trak­tusának keleti szárnyába .....1978...őszig volt látogatható, majd egyre gyarapodó anyaga egyik napról a másikra raktárba került egészen 1991 októberéig......1980­ban elindult Nyári Tárlat sorozat ...seregszemlén egyetlen kritérium a helyhez való kötődés...”22 Az 1991 októberében megnyílt balassagyarmati Képtár épülete 1945-ig Ka­szinóként, majd pártházként, illetve könyvtárként is üzemelt. A mára a 300 da­rabot meghaladó gyűjteménnyel rendelkező Képtár állandó kiállításán,23 - amely­ben alkalmi kiállításokat, előadásokat és művészettörténeti órákat is tartanak - 46 alkotó, mintegy 100 munkája tekinthető meg. 2. A Nógrádi Történeti Múzeum képzőművészeti gyűjteményének kialakulása Salgótarján a két világháború között szerény, kisvárosi képzőművészeti élet­tel rendelkezett, amelynek szervezője leginkább a Balassa Bálint Asztaltársaság volt.24 A legprominensebb, országos ismertségnek is örvendő salgótarjáni alkotók ekkor Bóna Kovács Károly,25 Bátki József26 és Fayl Frigyes27 voltak, akiknek alkotá­NOGRAD MEG jZEUMOk ÉVKÖNYVÉ XXXIII. 21 Trencsényi , 1971. 31—32. 22 Csach, 2004. 5. 23 Pataki, 1992. 16—19. 24 H. Szilasi—Balogh, 1989.; Horváth, 1995. 185. 25 H. Szilasi—Csongrády, 2003. 26 Matits, 2007. 471-476. 27 Matits, 2003-2004. 159-171. 101

Next

/
Oldalképek
Tartalom