Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)
Irodalomtörténet - Kelecsényi László: Zsenik egymás közt – Kosztolányi és Krúdy kapcsolatáról
Az irodalomkritika nem kölcsönügylet. Mégis felkelti kíváncsiságunkat, hogy vajon Krúdy soha nem írt Kosztolányiról egy sort sem? Dehogyisnem. A Magyarország napilap 1917. május 28-i számában látott napvilágot a Mák című kötet apropóján, nemcsak Kosztolányiról, hanem a korabeli irodalmi élet visszáságairól szőtt elmefuttatása. Már emlegette őt a New York kávéház „vadjainak” sorában, Karinthy, Színi Gyula, Somlyó Zoltán mellett. Igazi elismerő főhajtást azonban itt, ebben a cikkében kap Kosztolányi, akinek „költészetéről érzik, hogy körülbelül minden jó verset elolvasott, amit Krisztus születése óta írtak. Ő az a nagy műveltségű magyar, akiről Jókai még regényt írt. Ő az európai költő, akit a Kispipában meg nem értenek vala. És nekem olyan magyar és drága ő, mint akár Csokonai. A magyar szüretet jelképezi ő, midőn megérlelve a könyvtárnyi idegen könyvek gyümölcsit, kiforr a bor, és tokaji aszú lesz belőle.” íme, ez a válasz: korábban lekenyerezett író szava-e, vagy csak pontos jellemzés? Döntse el az elfogulatlan utókor, ha tudja. Mindenesetre tisztelték és nagyra tartották egymást. Erről árulkodnak Kosztolányiné Harmos Ilona emlékező sorai, miszerint férje: „Fejét az égnek emelve, két karját elragadtatással feje fölé tartva, boldog emlékező mosollyal mondta ki a nevét. [...] Akkoriban azt képzeltem, hogy ezt a túlzó rajongást csak az első ifjúságába visszavágyó, cinkos baráti emlékek fűtik, s csak később értettem meg, hogy az angyali művésznek szólt, a bátor művésznek és bátor embernek, aki csak a saját alkati és ösztöni törvényeit követi, tud azok szerint szeretni és enni, írni és inni is az álságos merkantil világban.”3 Kosztolányi hagyatékában fennmaradtak rövidke levelek Krúdy tollából. A róla írt cikkeket köszöni ilyenképpen 1913. november 18-án: „kihúztál a legnagyobb bajból, amelyben valaha voltam”. Nem tudja szegény, hogy lesz még nagyobb bajban is, melyből szintén Kosztolányi próbálja majd kiráncigálni. Egy másik, dátum nélküli névkártyán már-már szerelmes rajongással hálálkodik. „Kedves, te régen látott kedves. Köszönöm, hogy szép híremet költötted. Te vagy a költő, nem én. Én csak a te rokonod szeretnék lenni. Áhítva szeret Krúdy Gyula.”4 Még egy érdekes adalék a levelezésükből. Ez a dokumentum nemrég bukkant fel és cserélt gazdát (csekély 300. 000 forintért] egy könyvaukción. Krúdy írta Kosztolányinak a Grand Hotel Royal Nagyszálloda fejléces levélpapírján 1917. szeptember 1-jén. A levél szövege így hangzik: „Kedves Dezsőm, tegnap éjszaka, azon a piszkos tanyán nem akartalak megszólítani; ott én nem vagyok én; elvetemült kártyás ül helyettem az asztalnál. Ma azonban némileg megtisztálkodva fordulok hozzád hálás, boldog baráti kézszorítással ismételt jóságodért. Bár egyszer viszonozhatnám szeretetreméltó- ságodat. Öreg barátod, Krúdy Gyula.”5 Miféle hely lehetett a „piszkos tanya”, ahol Kosztolányi látta Krúdyt kártyázás közben? Egyáltalán: hogyan került oda Desiré, hiszen köztudomású, hogy sokféle játék izgatta, de a hazárdjáték hidegen hagyta. Kapott is volna Ilonától, ha ilyesmire szórja el a pénzt. De ami fontosabb: az „ismételt jóság”. Miért hálálkodik Krúdy? Mi jót cselekedett vele Kosztolányi? Nem tudjuk, és ne is találgassunk. A húszas évek elején valamelyest meglazul kettejük szorosnak tetsző kapcsolata. Krúdy kiszorul az irodalmi életből - addig se nagyon vett részt benne. Margitszigeti magányába húzódva az Álmoskönyvet körmöli. Kosztolányi eközben gyorsan vált: ott ma3 In Krúdy világa. Osiris, 2003, 271. p. 4 Lásd uo. 5 Forrás: Központi antikvárium, 86. árverés, 2002. november 217
