Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)

Irodalomtörténet - Fráter Zoltán: Táj, hagyomány, történet Krúdy két novellájában

mintegy figyelmeztetésként, hogy bajba fog kerülni miatta (ez több gyilkosság erejéig meg is valósul), majd nyíltan ki is mondja, mindig sejtette, hogy végül kedvese fogja megölni őt. Beleszeret ugyan a Lucas nevű pikadorba, de némi kaland után kijelenti, hogy már nem szereti, már nem szeret senkit, sőt gyűlöli magát azért is, mert valamikor Don Jósét szerette. A vallomás hatására a felbőszült Don Jósé kétszer szúr belé, azzal a késsel, amit Carmen első férjétől vett el, miután megölte őt.

Bár a történésekből arra a következtetésre juthatnánk, hogy a szemünk előtt játszódik le a vendéglő udvarán Carmen megszégyenítésének, szimbolikus meggyilkolásának folyamata, a novella első részében vázolt jelenhez képest Szindbád szavai a múlt világába viszik az őt hallgató vendéglős házaspárt (és az olvasót). A példázat elhangzása után nem is térünk vissza abba a jelenbe, ahol Szindbád a vendéglő udvarán álmodozik, hiszen Carmen óbudai sorsának megismerésével a novella hirtelen véget ér. Mindez csak még inkább erősíti gyanúnkat, hogy valóban travesztiáról van szó, Mérimée romantikus történetének minden körülményt, szereplőt, gondolatot a kicsinyességig lefokozó, kicsinyített és kisszerű másáról.

És ebben a tekintetben válik fontossá az óbudai Carmen esetét felidéző, Óbudán élő Szindbád alakja is. A történet öncsaló jellemeihez képest, azok ellenpontjaként lép fel Szindbád, aki a kívülállók egyszerűségével viszonyulhatna az általa elregélt történethez, csakhogy ez a viszony nyíltan nem jelenik meg a novellában, s ennek két oka is lehet. Az egyik, hogy nem szükséges jelezni ezt a viszonyt, mert Szindbád az elbeszélő, ebből következik minden viszonyulása, Szindbád pedig maga is kissé megbízhatatlan, romantikából kivetkőzött figura, viszonya így a Carmen-hősökhöz képest igazolhatóan ironikus lesz. A másik ok, hogy Szindbád nem kíván állást foglalni Carmen ügyében, hiszen ő csak a férfi és nő lelki tulajdonságainak, gondolkodásának különbözőségére mondott példát. Állásfoglalása azonban ezzel együtt, ekkor is ironikus, hiszen tanulságos példáját Mérimée Carmen)ének travesztálásával fejtette ki.

Krúdy két novellája az írói pálya két végpontját jelzi: a nyírségi indulást és az óbudai befejezést. Ahogy a Nyírséghez fűződik a rejtélyesen zenélő fogadó legendája, úgy kötődik Óbudához a sántító öregasszonyok boszorkány-babonája. Az első novella nyitott, mert a veszteség érzékeltetésével a még meglévő értékek megőrzésére int, a másik zárt, mert a méltatlan, szorult helyzetre csak a panaszos történet megszólaltatásának ironikus felidézésével tud válaszolni.

Manapság, a másfajta írói divat elmúltával egyre több híve van, s remélhetőleg még több híve lesz Krúdy Gyula életművének és az időviszonyok hullámzásában elmerülő, elbizonytalanító krúdys hangulatnak, miközben az olvasó együtt, egyszerre tapasztalhatja meg az érzelmek szertartásának komoly és csúfondáros értelmezhetőségét is. Talán a mesélőkedv iránti igény sem veszett el végleg a világból.

213