Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)

Irodalomtörténet - Fráter Zoltán: Táj, hagyomány, történet Krúdy két novellájában

Ebben a korszakban keletkezett az a novella, amely első pillantásra nem is árulja el óbudai eredetét, noha okkal nevezhetjük óbudai Carmennek. Pikáns felkiáltó mondat a címe e kései Szindbád-történetnek: „Valamikor a babája voltam!” - az idézőjel használata a kiszakítottságra irányítja figyelmünket, miközben címként természetesen óhatatlanul utal a kiáltást tartalmazó nagyobb szövegegységre. A főváros harmadik kerületévé vált, egykor királyi székhely bizonyos terei a mai napig szigetként őrzik a hajdan önálló Óbuda kisvárosi, intimitásra alkalmas, sajátos hangulatát, amely Krúdy korában még fokozottabban érvényesülhetett. Az emberi problémák, lelki kérdések megbeszélésére különösen kedvező környezet alig látható a novellában, nem több, mint néhány határozott vonással felvázolt háttér. Jelzésszerű létével a kocsmaudvar asztala mellett minduntalan változó szóbeszédek közegében megteremti az állandóság érzését, a novella így a tájirodalom alkotásaként is megközelíthető. Az elbeszélt tér lokalitását hangsúlyozza az a szerzői tudatosság, amely a feltűnő helykijelölésben nyilvánul meg: alcím jelzi, hogy a szöveg az Ódonságok városából való, és Óbudai Remete szerzői aláírással közli a Mai Nap tárcarovata 1931. augusztus 25- én5. Ami a helyszínt illeti, az utókor olvasatát önkéntelenül színezi az a kegyetlen adalék, hogy Óbuda a végállomás színtere is, a magyar Proust hitelezőktől szorongatva, betegségekkel küszködve itt fejezte be életét egy májusi hajnalon. Igaz, hogy a halál másnapján Hóman Bálint akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter az író feleségének címzett hivatalos részvéttáviratban nyilvánítja ki együttérzését: „Mély részvéttel értesültem szeretett férje elhunytéról stop enyhítse nagyságos asszonyom fájdalmát a fölemelő tudat, hogy a megboldogult kiváló munkássága maradandó értéke lesz irodalmunknak”6, de Krúdy sírja mellett nem állt ott a korabeli kultúrpolitika képviselői közül senki, csak szülővárosa, Nyíregyháza küldte el főjegyzőjét és kultúrtanácsriokát, rajtuk kívül pincérek, bukmékerek, megszállott lóversenyezők, hűséges cigányzenészek, pár kisírt szemű asszony és néhány hírlapi kollégája kísérte utolsó útjára a kivételes életmű alkotóját. Az óbudai térhez akarva-aka- ratlan odaértett szomorúság nem határozza meg a szöveg értelmezését, viszont ráirányítja a figyelmet a látszólag igénytelen, rövid terjedelmű írásban csakugyan felfedezhető zord viszonyokra. Szindbád magyarázata a férfi és női viselkedés különbségéről és a megvilágító tanmesében zajló vitatkozás hasonló keretek között, egy óbudai kisvendéglő „udvarán” hangzik el. Barátságos kerthelyiség helyett megkopott, falakkal határolt, sivár teret látunk, amelynek legfőbb értékei a Három Gesztenyefához és Ecetfához névben összegződnek. Az öregedő Szindbád az iszogatók számára fenntartott székeken üldögélő vendéglős házaspárhoz intézi szavait, ebből már sejthető, hogy a gazdának túlzottan nagy fogyasztói forgalma nincs. S a Három Gesztenyefához és Ecetfához elnevezés ezúttal sem csupán az árnyas zug állapotát jellemzi. Praznovszky Mihály kiváló megfigyelése, hogy „a Krúdy-te- remtette alakok életminősége is pontosan a megfelelő kocsmához illik”7. A példázatban, amelynek sovány cselekménye feltehetőleg ugyanitt zajlik, szintén csak néhány levitézlett törzsvendég van jelen: a sarokban üldögélő, fröccse kortyolgatásába merülő, hallgatag, kövér építész, a legutolsó asztal mellé szerényen visszavonuló, megfakult szépségét panasz5 Újabb kiadása: KRÚDY Gyula, Váci utcai hölgytisztelet, vál. és szöv. gond. BARTA András, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1982, 501-504.

6 Krúdy világa, szerk. TÓBIÁS Áron, Budapest, Osiris Kiadó, 2003, 611.

7 PRAZNOVSZKY Mihály, Krúdy az asztalnál = UŐ, Szindbád a Balaton partján, Balatonfüred, Tempevölgy könyvek 2, 2010, 109.

209