Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)
Történelem - Várkonyi Gábor: A magyar politikai kultúra a kora újkorban. I. Rákóczi György erdélyi fejedelem és Esterházy Miklós nádor levélváltása 1644–1645
Esterházy mindenek előtt a felekezeti érvrendszert igyekezett tompítani: „Mennyi hitünk, emberségünk, böcsülletünk terhölő könyveket adnak ki a kegyelmetek részéről, amelyekben mindnyájunkat minket catholicusokat gyaláznak: de ugyan nem kardoskodhatunk azért érette. Szembesíti a fejedelmet az idegen érdekek szolgálatával: Jm látom azért a végzések ellen való fegyvert a kegyelmed kezében, melyet én nem ítélek ugyan, de jóra nem magyarázhatom. ... más kedvéért ennyi szép javát és állapatját s szerencséjét szerencsére s csak nem kockára vetni, nemzetünk veszedelmével, nem látom tanácsos dolognak, kivátkép- pen azokért, akik mindenestől idegenek, és a mi vérünkkel s veszedelmünkkel kívánják a magok gonoszságát elővinni esztelen ígéretekkel...”9 10 11 Visszautasítja a testi szabadságnak a „sérelmét” mind egyéni, mind közösségi szinten, hiszen, ahogy írja: „Nem tudom ugyan ki lehet az, ki ezen panaszolkodik, mert mind grófságokat, vármegyék főispánságit, baronatusságokat és tanácsosságokat s kapitányságokat is egyaránt látom osztja ő fölsége hívei között....” A vármegyék panaszaira való hivatkozást pedig a következőképpen utasítja vissza: mert semmi kötelessége kegyelmednek ehhez nem volt, a közönséges szabadság pedig nem kegyelmedet magát csak, hanem mindnyájunkat illeti, az kegyelmednek sem fájhat jobban, a ki távul nézi, mint minékünk, a kik érezzük: de idejét s jó rendit mindennek meg kell tartani. ... mert oly igaz az, mint Isten vagyon, hogy az jő ki belőle, s úgy is beszél azaránt kegyelmed, mintha absohitus fejedelme volna ennek az országnak is: kit mi sem annak nem ismerünk, sem ismémi nem akarunk. ”n A nádor a legérzékenyebb pontokon rombolta le a fejedelem érvelését, aki érezte ebben a „toll-harcban” a hátrányát. Felháborodottan írta feleségének, hogy Esterházy kiadta a neki írt leveleket, de a rájuk tett választ természetesen nem közölte. Sürgetve kérte, hogy gyűjtsék egybe a leveleket, de aztán kiadásuk elmaradt - feltehetőleg Rákóczi a későbbiekben szükségtelennek ítélte, hiszen a katonai felvonulással elérni látszottak mindazok a célok, amelyekért a háborút indította, fölöslegesnek tarthatta, hogy a nyilvánosság előtt „levelezzen” Esterházyval. Esterházy számára talán az lehetett a cél, hogy rákényszerítse a fejedelmet a nyers valóság beismerésére, a „szabadság” retorikája mögött rejlő nyílt, területszerző háború beismerésére. „Ezeket nem másnak, hanem kegyelmednek magának akartam először megjelentenem: noha kegyelmed napfényre bocsátván írását, köztünk való szakadást és gyűlölséget csinálván azokkal, métán igen bőven kibocsáthatnám én is a replicát, s megmutathatnám gyarlóságát a kegyelmed fegyverfogásra való rádióinak. De várok kegyelmedtől várok az üdőtől, s várok ő fölségétől is, s ha tovább kell mennünk efféle irogatásokban és declarátiókban magunk mentségéért a fegyver mellett, meg kell azt is cselekednünk. Kérem még is kegyelmedet, ezeket is vegye jó considerátióban, s ne is vegye gonosz néven, mert én jó szántamból cselekszem. ”12 9 ESTERHÁZY Miklós I. Rákóczi Györgynek, Pozsony 1644. március 14. uo. A levélrészlet arra a csúfolódó pasquillusra utal, amely a Lorántffy Zsuzsanna nevével megjelenő „Mózes és a próféták” című könyvet érte. TOLDY 1852, 226-227. 10 ESTERHÁZY Miklós I. Rákóczi Györgynek,....uo. TOLDY 1852, 207. 11 ESTERHÁZY Miklós I. Rákóczi Györgynek, Pozsony 1644. március 14. uo. TOLDY 1852, 225. 12 ESTERHÁZY Miklós I. Rákóczi Györgynek, Pozsony 1644. március 14. uo. TOLDY 1852, 227. 59
