Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)
Régészet - Horváth Tünde–Guba Szilvia–Bácsmegi Gábor: Boleráz-Baden településrészlet Szurdokpüspöki Hosszú-dűlő lelőhelyen (Nógrád megye, Magyarország)
Pásztó-Kurta-völgy, -Mária-tanya, Csécse-Tóth-tanya, -Bika-rét, Jobbágyi-Mátra utca, további, talán ehhez a kultúrához köthető leletek: Nagykálló pattintott pengékből álló raktárlelet, Nógrádmarcali, Balassagyarmat: réz balták) terjedt el. Időben nem tudjuk, meddig élt, de mint azt az Abony körüli új lelőhelyek radiokarbon adatai sugallják, keverve más kultúrákkal megérhette a középső rézkor végét és a késő rézkor kezdetét, 3700 BC körül.43 A Ludanice kultúra (Lengyel V) lelőhelyei a Cserhát hegységtől északra és tovább, a Jászság felé (Csesztve-Stalák, Vizslás-Újlak-Május 1 út, Szécsény-Homok-gödör, Salgótarján-Ipari-park) találhatók, megosztozva a Bodrogkeresztúr kultúrával a megye területén. Harmadik tényezőként talán a Tűzdelt Barázdás edényekkel (annak Bajc-Retz csoportjával) is számolni kell a régióban (2 kép l).44 Nem csoda, hogy a Viss csoport jellemzői nem tükröződnek vissza a Szurdokpüspöki lelőhely leletanyagában, mert ahogy azt más munkáim során megállapítottam,45 a Viss csoport a középső rézkori végi Hunyadi-halom/Laznany kultúra örököse, és annak területén fejlődik ki, ill. mutat több szempontból továbbélést, márpedig a vizsgált területen az nem található. A lelőhely Ózd-Piliny vagy inkább a Salgótarján csoporthoz való tartozásához mindössze egyeben, létramintával díszített lelet utal (11. kép 10), amely tekintve a csekély leletanyagot, az érvelésben ismételten pro és kontra is alkalmazható (és inkább a Salgótarján csoporthoz köthető). Az Ózd-Piliny csoport részben az őt megelőző Hunyadi-halom/Laznany és a Ludanice kultúra lelőhelyeinek területén alakult ki, de a törzsterületének (a Hangony völgyével) nagy része terra incognita - ismert vagy azonosított kultúrák nélkül a középső rézkor végi időszakban.46 A Salgótarján csoportot B. Kovács I. körvonalazta 1986-os doktori disszertációjában, és választotta le az Ózd-Piliny csoporton belül. Elterjedési területe a Sajó völgyének nyu- gaü szélétől nagyjából a Garamig lokalizálható. Keleti szomszédja az Ózd csoport, nyugaton a Garam alsó folyásánál az Úny csoporttal, a felső folyásánál a Bosáca csoporttal határos. A déli határa valahol a Nógrádi-dombvidéken húzódik (amely a Cserhát alacsonyabb, északi és nyugati részét jelenti). A vizsgált területről 16 lelőhelyet sorolt ide, többek között a névadó Salgótarján-Pécs-kő települését, ill. Piliny-Vár-hegy és Radzovce/Ragyolc-Sátoros lelőhelyeket. A Salgótarján csoport leletanyagában sok olyan forma és díszítés található, amelyek az Ózd csoportban is előfordulnak (legközelebbi lelőhelye az Ózd csoport területéhez vagy már annak a területén Felsővály/VySné Valice). Eltérés elsősorban a díszítésekben figyelhető meg. A létraminta mellett a leggyakoribbak a bepecsételt motívumok, és előfordul a tűzdelt barázdás díszítés is, amelyek a Kostolác, Bosáca és Cotofeni kultúrákban is megjelennek. Az elkülönítést ezek mellett még azzal 43 RAJNA 2011; M. VIRÁG 1995. 44 M. VIRÁG 2003, 126, 2. kép. 45 Az Ózd csoport lelőhelyeinek revíziója és közlése folyamatban. 46 Vö. M. VIRÁG 2003, 126, 2. kép. Az Ózd csoport körvonalazása B. Kovács István után, a csoport magyar lelőhelyei GYÖRGY 2014, 1. kötet, 11. ábra, 34-35, 226, 51. ábra után: Ózd, Uraj, Szentsimon, Lénárddaróc, Dédeskő, Felsővadász, Sajókeresztúr. 390
