Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)
Néprajz - Várkonyi-Nickel Réka: A családi élet és a közösségi élet rendje a színterei a salgótarjáni acélgyári kolónián a második világháború előtt
kék és felnőttek egyaránt szívesen látogatták a városi mozgógép színházat. A műsort rendszeresen közölte a helyi sajtó. Az egyik legkedveltebb komikus színész, Kabos Gyula személyesen is tartott előadást a városban társulatával, és látogatását fényképen is megörökítették.41 A kolónia társadalmán belül a sérült, beteg embereket tisztelet övezte. Interjúalanyaim többen is emlékeznek rá, hogy megszidták és rendreutasították őket, ha csúfolódni kezdtek. Feltehetőleg e mögött az állhat, hogy a kolónia társadalmában nem voltak született fogyatékkal élők, a nyomorék emberek vagy még az első világháborúban, vagy üzemi balesetben sérültek meg. Mind a kettő esetben sokkal inkább hősies érdemként, semmint csúf tragédiaként tekintettek a sérülést szenvedettre. Komolyabb betegségek, illetve testi fogyatékosságok közül az emlékezet egy angolkóros kisfiút őrzött meg, illetve három vak, vagy legalábbis nagyon gyengén látó embert. A három vak közül egyikről tudni vélték, hogy még az első világháborúban sérült meg, a másik kettőről nem tudták megmondani, hogyan veszítették el a látásukat. Mind a három látássérültet teljes munkaidőben foglalkoztatta a gyár. „Volt két vak, azok dolgoztak a gyárban, jöttek mindig a Liptay sorról és szögeket pakokak a szögpakolóba. Szögeket raktak össze csillékre, vagonokba. Foglalkoztatta őket a gyár napi 8 órában, és késő délután karon fogva mentek a kaszinóba, bottal jártak, úgy emlékszem.’42 Ahogy az acélgyári kórház tárgyalásakor már volt róla szó, a kórház megrendelései között még az 1930-as évek végén is gyakori volt a műszem. Interjúalanyaimtól nem sikerült információt szereznem, hogy minek következtében veszíthették el az acélgyári dolgozók, ha nem is tömegesen, de bizonyos rendszerességgel a szemük világát? Annyi bizonyos, hogy a második világháború előtt többnyire védőfelszerelés nélkül dolgoztak az üzemrészlegekben. Interjúalanyaim hanghordozásából és gesztusaiból arra következtettem, hogy ha volt is védőfelszerelés, valamiféle férfiúi virtusnak számított, hogy nem használták. A probléma feltétlenül további alapos kutatásra szorul. A szélesebb értelemben vett közösség tárgyalása után vizsgálatom tárgya a közösség magját alkotó család. A pedagógia meghatározása alapján „A család együvé tartozó személyek hálózata, a különféle javak, a név, a genetikai örökség, az anyagi és szimbolikus értékek megőrzője, és azok generációról generációra való áthagyományozásának színtere. ”43 A néprajz tudományterületéről az egyik legteljesebb megfogalmazás a következő: „A család társadalmilag elismert szexuális kapcsolatba lépő felnőttek és velük élő leszármazottaik, valamint azok házastársainak kis csoportja. [...] A csoport tagjait szolidaritás, kölcsönös erkölcsi felelősség, s rendszerint az életmód közössége is összeköti. ’44 A kor kapitalista vállalkozója számára a család mindezeken felül gazdasági bázist is jelentett. A család az üzem működésének funkcionális alapja volt a vezetőség és a munkások szempontjából is.45 A különböző vállalatok története sok esetben egyszersmind család- történet, de mint a Rimamurányi vállalat példáján is látható, a magát a vállalathoz kötő munkáscsalád generációkon keresztül a termelés biztosításának kulcsa is lehetett. 41 Dornyay Béla Múzeum Fényképtára ltsz. 3565. 42 Részlet a N. Gézával [sz. 1935.] készített interjúból (2014). 43 MÉSZÁROS 1999: 159. 44 PALÁDI-KOVÁCS 2000a: 455. 45 MÉSZÁROS 1999: 159. 327
