Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)
Néprajz - Várkonyi-Nickel Réka: A családi élet és a közösségi élet rendje a színterei a salgótarjáni acélgyári kolónián a második világháború előtt
fölső gyári úton elfordulva vissza a Salgó útnak nevezett kaszinósoron, ott volt vissza a betérés. ”18 A leventéknek ugyanúgy kötelező volt a vasárnapi mise vagy istentisztelet, mint a cserkészeknek, bár a zárt alakzatban való templomba vonulást a vasárnapi gyakorlatozás után végül nem rendelték el, mert az első kísérlet után kiderült, hogy együtt nem fértek be a templomba.19 20 Több családban is előfordultak a felekezetileg vegyes házasságok. Két interjúalany családjában is katolikus volt az apa és evangélikus az anya. Az egyik családnál ebből komolyabb probléma nem származott, általános szokás szerint a fiúgyermekek az apa vallását követve a katolikus misére jártak, a leányok pedig édesanyjukkal az evangélikus istentiszteletre. A másik család esetében az anya alkalmazkodott a férje katolikus családjának elvárásaihoz, és elhagyta vallását, de idős korára ezt megbánta. Az evangélikus és a katolikus templomban is szigorú ülésrend volt. „Az evangélikus templomban a férfiak jobb oldabn, a nők bal oldalon. De emlékeim szerint az evangélikusoknál nem nagyon voltak nők. A katolikusoknál meg jórészt nők jártak misére. ”~° A templomban olyan ülésrend volt, hogy a két első sor piros drapériával le volt takarva, a hölgyeknél is, az uraknál is. „Az első padban fenntartott helye volt dr. Figus Bélának (a jegyzőnek), a Malomhegyi családnak és az elitnek. Baloldalon voltak a nők, jobb oldalon a férfiak. Ki vöt írva fatáblára, hogy »férfi sor«, »női sor«, és mi mindig fordítva olvastuk, visszafelé, hogy »rosifréf«. ”21 A közösség által hagyományozott, elfogadott viselkedési normák elég pontosan kijelölik az egyén mozgáslehetőségének kereteit. Az acélgyári kolónián is kialakult egy olyan normarendszer, amelyet a közösség magáénak tudott. A botlás, vétek és bűn fokozatokat különböztették meg interjúalanyaim, amikor azokról a cselekedetekről kérdeztem őket, amelyekért közösségi szankciókkal sújtottak valakit. A megszólásnál súlyosabb megszégyenítő büntetéseket (fizikai bántalmazás, kiközösítés, megszégyenítés) interjúalanyaim szerint a közösség nem helyeselte, és nem is volt rá módja, hogy gyakorolja, hiszen a gyárvezetőségre tartozott minden durvább kihágás, normaszegés és legsúlyosabb büntetésként a kolóniáról történő eltávolítás. A vezetés részéről a kolóniáról való teljes eltávolítás előtti lépés volt az úgynevezett „Döhöngőbe küldés”. A már említett szoba-konyhás munkáslakásokból álló teleprész a Jónásch-telep szélén volt. Hivatalos dokumentumokban nem bukkant fel a neve, így feltehetőleg eredetileg nem büntető szándékkal hozták létre. Elképzelhetőnek tartom, hogy a telepi közösség az Acélgyári fasorból történő eltávolítást alapjába véve büntetésként értékelte, és feltehetőleg az első ilyen eset idején üresen álló házak éppen a Jónásch-telep azon részén álltak rendelkezésre, ahol a „Dühöngő” kialakult. A problémás emberek szomszédságába költözni aztán önmagában véve büntetésnek számított, így alakulhatott ki a megkülönböztetett teleprész. A szakirodalomban nem találtam példát hasonló „büntető” terület létére, de feltételezem, hogy más ipari kolóniákon is kialakulhatott. 18 U.ő. 19 FODOR 2012: 114. 20 Részlet a B. Tiborral [sz. 1927] készített interjúból. (2010). 21 Részlet a R. Endrével [sz. 1931.] készített interjúból (2012). 322
