Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)
Művészettörténet - K. Peák Ildikó: „…már-már kacagsz/A vígjátékon, amidőn belátod,/Mi rettentő csín az egész!” (Lóránt János Demeter: Madách)
va a helyi képzőművészeti életben. Művészi életpályájának további állomása Eger, Békés- szentandrás és Mezőtúr volt. Annak ellenére, hogy a főiskolán Lóránt János Demeter mestere Vinkler László volt, különösen korai munkáit szemlélve Kokas Ignác szürreális, expresszív képi világának hatását érhetjük tetten. Bár a művész festményeinek színvilága az utóbbi évtizedekben egyre élénkebbé vált s újabb figurái, emberalakjai az ironikus groteszk jegyében fogantak, korai, az 1960-as, 70-es években keletkezett alkotásaira inkább a végtelenséget sejtető kopár tájak, hatalmas, szinte monokróm színvilágú terek jellemzők, melyben magányos, vagy mechanikus rendszerbe szerveződött alakok tűnnek fel. E korai művei meghatározó vonása az álomszerű misztikum. Az 1973-ban keletkezett Madách szintén ebben az absztraháló, reduktív stíluskorszakban született. A mű forma és színvilága egyaránt a végletekig leegyszerűsített, semmilyen fölösleges részlet nem vonja el a figyelmünket a kép fő alakjáról, aki (amely) nem Madách. A festmény központi figurája, a történés főhőse egy apró szőrmebundás marionettfigura, széttárt mancsú, bizonytalanul lebegő mozdulata, kikerekedő szeme inkább félelemmel vegyes meglepetést, talajvesztettséget sugall, határozottan eltérve a jól ismert Tragédia-illusztrációk, megközelítések többségében démonikus Lucifer karakterétől. A bábfigura eltörpül az őt mozgató Madách térdben elvágott ülő, a képteret szinte teljes mértékben betöltő, monumentálisán felmagasodó alakja ölében, hangsúlyossá teszi azonban a monokróm festményben szinte világító fekete feje és élénk piros, talán kiáltásra nyíló szája. Bár Lóránt János Demeter festménye nem kifejezett illusztráció, mielőtt folytatnánk a mű elemzését, néhány mondatot szentelni kívánunk az elmúlt másfél század legismertebb képzőművészeti Tragédia-interpretációinak. A köztudat a 19. század ünnepelt festőjének és grafikusának, Zichy Mihálynak tulajdonítja a Tragédia gondolatainak művészi eszközökkel elsőként történő tolmácsolását, kevesen tudják azonban, hogy közvetlenül a dráma megszületését és megjelenését követően Than Mór már 1863-ban elkészítette viszonylag nagyméretű, sötéten romantikus Ádám az űrben című festményét. Zichy Mihály 1880-as években keletkezett grafikai sorozatát szintén a romantikus hevület jellemzi, az egyes színek megjelenítését az erőteljes indulatok, a szenvedély, a pátosz határozza meg. Ádám és Éva, valamint Lucifer alakja - a realisztikus megfogalmazáson túl - heroikus, emberfeletti. A nagyközönség számára talán legismertebb, Zichy-féle illusztrációkat követően a 20. század hazai grafikusművészeit is megihlette Madách drámai költeménye. 1935-ben Buday György készített a Tragédia svéd kiadásához grafikákat, illetve ugyanebben az évben díszletterveket, színpadképeket a mű szegedi Dóm téri szabadZichy Mihály. Az ember tragédiája. I. szín. A mennyekben, 1887 295
