Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)
Irodalomtörténet - Fráter Zoltán: Táj, hagyomány, történet Krúdy két novellájában
meinek rendje innen származtatik, a dzsentrik, a furcsa, különc emberek és olykor tragikus sorsok földjéről”2. Az első irodalmi hatások természetesen Nyíregyházán érik Krúdyt. Tizenöt éves korában izgatottan bújja Kiss József A Hét című hetilapját, kigú- vadt szemmel olvassa a Bujtos-liget egyik padján Anyegin történetét, ebből választ mottót majd A vörös postakocsi elé, és ugyancsak lenyűgözi Byron, akinek A kalóz című költeménye hat sorát az Asszonyságok díja elején idézi majd. Milyen források táplálták a Krúdy-életmű hatalmas folyamát? Miről írt Krúdy? Arról, amiről bármelyik író, csak épp a hozzá senkihez nem hasonlítható módon. Arról írt, amit látott, amit átélt, amit kitalált. Amit „földrajzilag” látott, az helynevekben megfogalmazható: a Nyírség, Nyíregyháza, Podolin, Várpalota, Budapest, ezen belül főleg a Józsefváros, a Belváros, a Tabán, a Margitsziget és Óbuda. Amit átélt: a szerelem, a színek, az ételek-italok, a szerencsejátékok, kivált a kártya és a lóverseny hangulata, az egész „monarchiás” világ, amelyre történelemértelmezéssé váló szemlélettel tekintett. Regényeiben, novelláiban a lassú, álomszerű elbeszélői hömpölygés nyugalmát igen gyakran fodrozzák a mesemondás kérdőjelei, amelyek zátonyként felbukkanva minduntalan elbizonytalanítják az értelmezést. És végül a harmadik forrás, amely a széles és mély Krúdy-folyamot táplálja: amit kitalált, vagyis alkotó módon más életművekhez kapcsolódva, azokat továbbírva, sajátos stílusával gazdagítva újralátott, rengeteg különcöt, groteszk figurát faragva, sok-sok visszás, felemás helyzetet teremtve. A romantikus hagyomány meséiből az ő tollán „a víg ember bús meséi” lesznek, eltört, darabokra hullott mesék. Carmen tragédiája a rossz bánásmód esetévé válik az óbudai Carmen történetében, az Ezeregyéjszaka furfangos példabeszédei pedig Szindbád elképzelt, fanyar kalandjaivá változnak. Az irodalomtörténeti topográfia szép példatárát bemutató kötetében Praznovszky Mihály hívja fel a figyelmet arra, hogy át lehet látni és élni a múltat, hiszen „itt van a föld alatt s föld felett meghúzódó emlékezet”3. A táj puszta létével őrzi a múltat, még azt is, ami elpusztult, vagy amit akarva-akaratlanul elpusztítottak. Ezért fontos az alkotások térpoétikai megközelítése, a háttérként felsejlő, vagy akár meghatározó összetevővé előlépő, megjelenített táj szerepének feltárása. Ha nem is tüzetes olvasattal, csupán az indító tájélmény továbbélésének felmutatásaként, amolyan pars pro toto jelleggel nézzünk meg egy novellát, amelyet Krúdy már Budapesten írt ugyan, de minden szálával a Nyírséghez kötődik. Egy régi fogadó utolsó napjai a novella címe, az írás először az Új Időkben jelent meg 1910 decemberében4. Már csak azért is maga a nyírségi vidék képezi a történet fókuszát, mert a szóban forgó város nevét nem is említi az elbeszélő, földrajzi elhelyezkedésére csupán személyes vonatkozással utal: „Abban a városban, ahol én gyerekeskedtem”. Ha nem zárjuk ki teljes mértékben az életrajzi ihletettség lehetőségét, és szem előtt tartjuk a helyszínként szolgáló, Nyírségre valló „pusztaságot”, ebben az összefüggésben önkéntelenül is Nyír2 PRAZNOVSZKY Mihály, Adalékok Krúdy dunántúliságához = UŐ, Szindbád a Balaton partján, Balatonfüred, Tempevölgy könyvek 2, 2010, 66. 3 PRAZNOVSZKY Mihály, A táj vonzásában = UŐ, Tájirodalom, Veszprém, Vár ucca tizenhét könyvek 9, 1996, 7. 4 Újabb kiadása: KRÚDY Gyula, Az álombéli bvag, vál. és szöv. gond. BARTA András, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978, 297-300. 205
