Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)
Történelem - Fodor Miklós Zoltán: A Magyarországi Kárpát Egyesület Salgótarjáni Osztálya (1923–1944)
dásokat találni a szálláshelyek biztosítására. 1931-ben az MKE helyi osztálya, tárgyalva a helyi vendéglátókkal, kedvezményes szállásokat biztosított turisztikai célból érkezőknek a Pannónia-, a Bristol-, a Badacsony és a Nemzeti Szállodákban, egységesen 1.60 pengő értékben.97 A belső idegenforgalom fellendítését remélték a szervezők országosan a filléres vonatok indításával. Több alkalommal, különböző események kapcsán érkezett ilyen vonatjárat Salgótarjánba is. Az 1932. június 19-én érkező szerelvény utasait a nap során a város és környéke érdekességeivel ismertették meg. Az MKE két illusztris tagja, Dornyay Béla alelnök a Salgó várba kalauzolta a vendégeket, Kaszper Kálmán titkár pedig a Karancsra vezetett túrát.98 Az 1934. október 21-én érkező filléres vonat utasait szintén a helyi osztály tagjai kalauzolták Somoskőre, Salgóra, valamint a Karancsra. A kényelmesebbek beérhették egy kisebb, a Kálváriára irányuló hegymászással.99 1933. szeptember 24-én két filléres vonat is érkezett a bányászvárosba, mégpedig nem akármilyen alkalomra: a Magyarországi Kárpát Egyesület fennállásának 60. évfordulója alkalmából Saigon rendezte jubiláris vándorgyűlését. Emellett a helyi MKE osztály fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte.100 A vándorgyűlés alkalmából Eresztvényben, Szilárdy István földbirtokos területén az MKE helyi osztálya a Bodzfás-forrást foglalta. A földtulajdonos jóváhagyásával és támogatásával a forrásfoglalás munkáját id. Tóth Gyula, volt községi bíró, az MKE illusztris tagja végezte.101 Az MKE küldöttségét Filárszky Nándor központi főtitkár, Zsitvay Tibor nyugalmazott igazságügy-miniszter, az MTSZ elnöke, valamint Nagy Emil, szintén nyugalmazott igazságügy-miniszter, az MKE társelnöke vezette. A Kárpát Egyesülettől mintegy 600-an érkeztek, a két filléres gyors teljes közönsége 1000 főt tett ki. A polgármester ünnepélyes köszöntője után felekezetenkénti istentiszteletre vonultak a résztvevők. Ezután a turisták zárt csapatokban vonultak fel az acélgyári úton át a salgói várhoz, gyalog, vagy fogaskerekű vasutat igénybe véve. A fogaskerekűn érkezőket Salgóbányán Buczkó Gábor, a RMSV rt. bányagondnoka fogadta ünnepséggel, beszéddel, a salgói bányazenekarral, magyar ruhás lányokkal. Az egész társaság zeneszóval indult fel a várhoz, ahol díszkapu fogadta őket.102 A vándorgyűlést szabad ég alatt tartották meg. A ragyogó időben jól látszottak a Tátra ormai. Nagy Emil társelnök patetikus hangvételű beszéde után a vár fokán felsírt egy tárogató. Ezután Zitvay Tibor emelkedett szólásra, majd üdvözletek felolvasása: Gömbös Gyula, mint honvédelmi miniszter üdvözletét Regőczy Sándor alezredes, a földművelésügyi miniszter és 97 Turistaság és Alpinizmus. XXI. évf. 1931. június, 168. 98 A Munka. 1932. június 18. 99 A Munka. 1934. október 20. 100 Turistaság és Alpinizmus XX11I. évf. október-november. 299., valamint A Munka. 1933. szeptember 30. 101 A Munka. 1933. szeptember 30. Forrásfoglalás: Valamely természetes forrásnak, ilL kimélyített medencéjének kővel cementtel történő, gyakorlatilag teljes körülépítése, kifolyásának szabályozása az állandó vízszolgáltatás biztosítása és a víz tisztaságának megóvása végett, rendszerint a környék rendezésével egybekötve. 102 Uo. 142