Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2016 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 39. (Salgótarján, 2016)
Történelem - Szepessyné Judik Dorottya: A „nagy háború” egy losonci önkéntes szemével – Patak Károly első világháborús visszaemlékezése a galíciai harctérről
A novemberi visszavonulás A San menti csata abbahagyását végül a Visztula menti orosz győzelem kényszerítette ki: a varsói csatában a cári seregek súlyos vereséget mértek Hindenburgra, így a központi hatalmak ismét visszavonulásra kényszerültek. November 2-án azonban ismét el kellett rendelni az általános visszavonulást. A 4. hadsereg XI. 3.-án így önként feladta a San-men- ti állásokat és, általános iránnyal Krakkó felé megkezdte a visszavonulást. Bár Arz altábornagy csapatai sikerrel védték meg Rudnikot, és helyzetük ezt nem indokolta, a Visztulái fronton bekövetkezett vereség miatt fel kellett adniuk a San mentén kiépített állásaikat. November 3-án éjfél után kezdődött a visszavonulás. A 16. gyalogezrednek a niskoi ütközetben részt vett III. zászlóalja Raclawicánál az 59-esek utóvédéként állásban maradt. Hajnali 3-kor a 2. vonalba vonult vissza, majd onnan reggel indulva délben Jezowén a 39. hadosztályhoz csatlakozott, s annak főoszlopában 42 km óriási menet után éjféltájban Dzikowiecen tért pihenőre. A zászlóaljat az 59-esek parancsnoksága úgy a harcállásban, mint utóvédként tanúsított magatartásáért ismételten dicséretben részesítette. A III. zászlóalj november 4-én Dzikowicén csatlakozott a Tárná Goránál maradt 16. ezred többi alakulatához. November 7-én az ezred délig a mieleci utóvédállásban maradt, déltől folytatta a hátramenetet. Az ezred 12.35-kor a Wisloka hídon történő áthaladása után a visszamaradt szakaszok is kiürítették az állásokat és megkezdték a hátramenetet. Amint a hídon az ezred utolsó része is áthaladt, az utászszakasz felrobbantotta a hidat, majd fel is gyújtotta. A visszavonulást és a mieleci utóvédharcot Gyuris Ferenc így írta le: „Korán reggel ismét tovább menekiikünk, hátunk mögött az erdő felett már robbantak az orosz srapnelek. Mi meg gyors ütemben tovább, amíg egy városba értünk, amelynek Mielec vök a neve. Férfi lakos alig vök a városban, a nők meg azzal fogadtak bennünket, hogy jaj azok a moszká- lyok már megint jönnek. (Úgy látom, hogy szomorú tapasztalatokat szereztek az oroszokról ) Itt aztán már a város védelmére rendekek ki minket, még pedig a várostól északra. Itt már kaptunk egy kis kávét meg egy darabka (alig 20 deka) kenyeret is. De a muszka meg- neszeke, hogy itt ellentállás lesz, így jó távol letáborozott, és leste az elkövetkezőket. Egész nap és éjjel csend vök, csak mitőlünk balra elfogtak egy orosz járőrt. Minthogy itt a terep futóhomokos vök, nem tudtunk fedezéket ásni, csak éppen olyan gödröcskéket, hogy bele feküdhetünk. Most nem vokam puskairányzó, csak 3. szám, és mivel igen rossz fedezékem vök, kissé távolabb feküdtem le a géppuskától Egész éjjel figyekem az oroszokat, de nem történt semmi. Hajnal felé elnyomott az álom, hirtelen robbanásokra ébredtem, körülnéztem, hát már csak magam vagyok itt, az oroszok meg már közelednek. Visszanézek, hát a mieink már messze innen kígyóznak el az úton a várost oldok elhagyva. Engem meg itt hagytak. ..De hát most mit csináljak? Itt maradjak, hogy az oroszok leöljenek, mint egy birkát? A srapnelek közelebb és közelebb robbantak. Ez döntött. Leugrottam az út mélyedésébe, és futásnak (eredtem) a mieink után. Csuromvizesen az izzadságtól és lihegve értem el a Wysloka folyót és átszaladtam a hídon, majdnem az utolsó pillanatban, mert alig vokam 100 lépésre a hídtól amikor az levegőbe répák, úgy láttam, hogy távvezetékkel robbantották fel a hidat és énnekem óriási szerencsém vök, hogy nem két perccel hamarább robbantottak, mert akkor a híddal együtt levegőbe repültem volna ”20 20 LIGETI 2013. 66. - DESEŐ 1941. 53-54. - GYURIS i. m. 189. 92
