Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2016 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 39. (Salgótarján, 2016)

Művészettörténet - K. Peák Ildikó: „Visszatérsz-é hosszú utadról még, Hozol-é magaddal virágot, violát?” (Gulácsy Lajos nőábrázolása a Dornyay Béla Múzeum Mihályfi-gyűjteményében)

gigvonul a Nő kettős aspektusa, a régi kertben többnyire fehér ruhában várakozó, sej­telmes, rejtélyes figura, mint a Lettre de Manon című versben, melynek két sorát válasz­tottuk írásunk címéül, illetve a felfűtötten erotikus, démonikus fantázia. Lássuk, hogyan jelentkezik e figura Gulácsy Lajos gyűjteményünkben őrzött alkotá­sain! Összességében elmondhatjuk, hogy a mű­veken inkább az előbbi típus jelenik meg, mely­nek talán legszebb példája a Nő profilból mellet­te virágváza című, 1908 körül papírra készült olajfestmény. A részletezeüen, egynemű sárgás háttérből, mint ködből, helyenként alig felis­merhetően bontakoznak ki az ülő nőalakot megjelenítő színfoltok, formák. A figuránál erő­teljesebben megformált az előtér vázája, az egyetlen sötét tónusú folt a képen. A kép érde­kessége, hogy mindkét, Gulácsy számára ked­ves művészettörténeti korszak tetten érhető a festményen: a profilból ábrázolt, érzékeny női fej az olasz kora reneszánsz portrékat idézi, a bal kézben tartott lorgnon, az alig érzékelhető­en megjelenő ruha mellkendője a francia kora rokokót, Watteau korszakát idézi. A sejtelmes, derengő hangulat, a rejtélyes szépségű, franci­ás, pikáns női profil azonban Gulácsy művészetének jellegzetes vonásait hordozza. A kép tanulmányozása során érzékeljük a fentiekben említetteket: e festmény tulajdon­képpen egy képbe álmodott lírai költemény. „Hímporral hintett arca, kicsi, ravaszkás hajfodrai gazdag tengernek öbleit bontják ki. Tavasz virágzik ajkgödröcskéin, homlokán kardos angyal üL Bőrének fehér mezőjén vívnak szent csatát parányi páncélos vitézek.” Beszéd egy ismeretlen műremekről - Gulácsy Lajos 1910 áprili­sában megjelent írásából idéztünk.2 E néhány sor, azon túl, hogy mintha szabatos leírása lenne a fest­ménynek, újabb festői képeket jelenít meg. Szintén a korai rokokó világát, Watteau és Greuze kedvelt témaválasztását idézi - bár Veroná­ban készült - az Olvasó nő című, szintén 1908-ban készült rajz. Az előző, szinte időtlen éteri jelenség helyett valóságos cselekvést látunk. Az asztalnál könyvet olvasó, feltűzött hajú nő mellképe előtt gyümölcsöstál. A mű hihetetlenül friss grafika, pil­lanatszerűségét erősíti a könnyed, az oldalról beeső fényt is érzékeltető satírozás, a vázlatszerűség. A fi­nom, elmélyedő arc alig jelzett, a hangsúly itt is, 2 SZABADI 1989. 50. 219

Next

/
Oldalképek
Tartalom