Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2016 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 39. (Salgótarján, 2016)

Régészet - Baráth Anita Carmen: A késő-középkori öv a falképek és a régészet tükrében

Gerevich hogy a 14. század folyamán több ízben is megváltozott az öwiselési divat, követvén a ruhaszabás változékony divatját. A század közepéig derékra vagy egy kicsivel az alá fűzték az övét, majd mikor népszerűvé vált a szoros, testhez álló ruha, lecsúsztatták mélyen a csípőre. A14-15. század fordulóján terjedt el ismételten a bő szabású ruha, az öv ennek összefogására került ekkor újra a derék tájékára.14 Emiatt az öv helyzete a halotton, illetve a képi ábrázolások alakjain döntő információval szolgálhat a korhatározást illetően. Több falképünk datálását a viseletek alapján sikerült pontosítani,15 ahogy több övleletet is a halotton való elhelyezkedése alapján datáltak.16 Viszont itt azonnal szembetűnhet a kutatás egyik gyengesége: fennáll az alaptalan egymásra hivatkozás veszélye, sokszor képi forrás alapján kelteztek leletet (Gerevich ugyanis a nyugat-európai képi forrásokból, többnyire szobrokból indult ki),17 a művészettörténészek pedig a már régészek által keltezett viseleti tárgyak alapján pontosítanak a datáláson.18 Az övék esete egy nagyon szemléletes példa arra, hogy a teljes anyag újraértékelésére lenne szükség, valamennyi forrás bevonásával. Először a pontosan keltezhető forrásanyagot kellene sorra venni, ha lehetséges, a régészeti tárgyak esetében a pénzzel keltezhető leleteket megvizsgálni, és a pontosabban dátumozható képek mellé tenni, majd ebből visszabontani a teljes anyagot.

A freskókat összevetve a tárgyi anyaggal azonnal szembetűnő a fél-egyévszázados elcsúszás. Már a 14. század első harmadából vannak olyan falképek, amelyeken veretes övét ábrázoltak,19 míg a tárgyi anyagban ritka a 14. századra keltezett veretes öv. Többé-kevésbé elfogadott rutin a csontos öveket a 14. századra datálni - Varga Sándor eredményei nyomán -, pedig több kutató is hangot adott ettől eltérő következtetéseinek. Benkő Elek például határozottan a 15. századi keltezés mellett érvelt,20 más vélemények szerint pedig mindkét században népszerűek lehettek a csontveretek.21 Hasonló övék datálása eltérhet az egyes publikációkban, de általánosan jellemző, hogy a fémveretek jelenlétéből azonnal a 15. századra, annak is gyakran a második felére gondolnak a régészek - sokszor csak a környező sírok pénzleletei alapján - amely talán kényszerű, de módszertanilag megkérdőjelezhető eljárás.22

A történelmi Magyarország területén összesen ötvenkettő olyan falképet találtam, amelyeken megjelenik az öv. 20 falkép származik az Anjou-korból,23 és a maradék 32 a

14 GEREVICH, 1943. 150.

15 MAROSI 1987. 350.

16 így Kisnána esetében: SZABÓ 1972. 63., vagy a csúti leletek kapcsán: GEREVICH 1943. 150.

17 GEREVICH 1943.

18 Ld. pl. MAROSI 1987. 350.

19 Ld. pl. Szepesmindszent: PROKOPP 2009. 18.

20 BENKŐ 1980.

21 VARGA 2005.; K NÉMETH 2005.

22 Ld. GÁDOR - HELLEBRANDT 1973.; GÁBOR 1983-84.; KOVÁCS 1973.; stb.

23 A mai Románia területéről 6 övét ábrázoló falképet találtam: Bögözön (Mugeni), Erdőfülén (Filia), Gelencén (Gehlinta), Kökösön (Chichi?), Nagygalambfalván (Porumbenii Mari) és Székelydályán (Daia). A mai Magyarország területéről 5 értékelhető övábrázolás említendő: Füzéren, Keszthelyen, Tereskén, Veleméren és Vizsolyon. A mai Szlovákia területéről 9 övábrázolást említenék: Hizsnyón (Chyzné), Kakaslomnicon (Vel’ká Lomnica), Pelsőcön (Plesivec), Podolinban (Podolínec), Süvetén (Sivetice), Svábócon (Svábovce), Szepeshelyen (Spisská Kapitula), Vitfalván (Vitkovce) és Zsegrán (Zehra).

207