Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2016 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 39. (Salgótarján, 2016)
Régészet - Péntek Attila–Zandler Krisztián: A Cserhát-hegység és az Ipoly-völgy felső paleolitikus és epipaleolitikus lelőhelyeinek topográfiája
bóktól többé-kevésbé meredek lejtők szigetelnek el. A telepek a dombsornak nem a legmagasabb és nem a legszélső tagjain helyezkednek el, az időjárás ellen így némileg védettek, többnyire D-i fekvésűek. A telepek néhány km2-es környezetében több különböző ökológiai zóna találkozik. A telepek horizontálisan nagy kitérj edésűek, a kultúrréteg kevésbé intenzív. Egy egész dombtetőt beborító szórt települési jelenségek észlelhetők. Ez a települési szerkezet egy nagyobb közösség ismétlődő, de alkalmanként rövid ideig tartó megtelepülésére jellemző, és nem egy kisebb közösség állandó helyben lakására (T. DOBOSI-HOLL 2013: 73). Püspökhatvan-Öregszőlő lelőhelyet a feltárók a helyi hidrokvarcit nyersanyag feldolgozására települt nagyobb kiterjedésű műhely egy részének tekintik (CS. BALOGH-T. DOBOSI 1995: 58). Teljességgel ráillenek azonban a fenti topográfiai jellemzők a közeli Püspökhatvan-Takács-hegy lelőhelyre, amely feltehetően az előző műhelyhez, műhelytelephez kapcsolódó, hosszabb időszakú vagy rendszeres megtelepülésre utaló telep vagy kisebb leletkoncentrációk összessége. A fentiekhez hasonló megtelepülési stratégia jellemzi a Morvaországban, a Dőlni Vestonice-Pavlov környékén található Gravettien lelőhelyeket. A „Gravettian landscape” a vízhálózathoz kapcsolódik, a lelőhelyek hegylábi felszínen, a völgyek lejtőin és kiemelkedésein, viszonylag kisebb tszf-i magasságban (200-300 m) találhatók. Ezzel szemben az „Aurignacian landscape” a magasabb helyeket részesíti előnyben és kevésbé függ a folyóktól (SVOBODA 2007: 209-210). A Pavlovién lelőhelyek szorosan kapcsolódnak Kö- zép-Európa legfontosabb folyóvölgyeihez. Általában a kisebb mellékfolyók betorkolása, beömlése közelében helyezkednek el. A hegyoldalak lejtőin elfoglalt helyzetük jó rálátást biztosít a folyóvölgyekre. Ez a vadászat sikeressége szempontjából stratégiai fontosságú rálátás lehetett ennek a kedvelt lelőhely-helyzetnek az oka. A Pavlovian lelőhelyek egy másik sajátossága, hogy többségük nyíltszíni település (VERPOORTE 2001: 34 további hivatkozással OTTE 1981; SVOBODA et al 1996 munkáira). 3.2.2. A fiatalabb pengés Epigravettien kultúra lelőhelyei Az Alföldön csak különálló, egymástól nagy távolságra található szoliter lelőhelyek ismertek. A Jászságban a Zagyva allúviuma 100 m tszf-i magasságú tereplépcső, a hitelesített két epigravettien telep (Jászfelsőszentgyörgy-Szunyogos, Jászfelsőszent- györgy-Székes-dűlő) homokos lösszel fedett hátakon, földfelszín közeli helyzetben volt. A jelenkori felszín alatt 4,5 méter mélyen került elő az egyetlen dél-alföldi lelőhely, Szeged-Öthalom, amely a Tisza allúviumából mintegy 90 m tszf-i magasságú kiemelkedő domb. Két, egymástól jól elkülöníthető szintben kis felső paleolitikus vadásztanya maradványát tárták fel. Az Epigravettien filum lelőhelyei más területeken többnyire lösszel borított, száraz vagy aktív patakvölgyekkel szabdalt teraszlépcsőkön, egy-egy kisebb térségben sűrűsödő lelőhelybokorként fordulnak elő az Ipoly-völgyben Hont környékén, a Duna-kanyar Dömös és Basaharc közötti részén. Az Epigravettien két kulturális szakasza közül az idősebbik szakaszba sorolható lelőhelyek rövid élettartamú telepek. A faunaösszetétel, a telepek topográfiája, a kultúrréteg alacsony intenzitása alapján majdnem minden bizonnyal szezonális vadásztanyák voltak. A fiatalabb korhorizont lelőhelyeiről a természettudományos kísérő anyag és a települési jelenségek hiánya, valamint többnyire bolygatott helyzetük miatt nagyon keveset tudunk (T. DOBOSI-HOLL 2013: 73). 153 T