Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2016 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 39. (Salgótarján, 2016)
Régészet - Péntek Attila–Zandler Krisztián: A Cserhát-hegység és az Ipoly-völgy felső paleolitikus és epipaleolitikus lelőhelyeinek topográfiája
szélyt rejthet magában a komplex problémákat, így az egyes paleolitikus lelőhelyek nyersanyag-felhasználását érintő leegyszerűsítő túlzó általánosítások, a gyakran félrevezető „toposzok” használata. A tipológiai alapú vagy az egyes lelőhelyek eszközösszetételét figyelembe vevő korhorizontba sorolási kísérlet gyakran legalább ugyanilyen problematikus. Részben azért, mert a lelőhelyek eszközösszetétele a lelőhely funkciójának szoros függvénye, részben pedig mivel a késői felső paleolitikum kőegyütteseiben igen nagy számban fordulnak elő általános felső paleolitikus típusok, gyakran nem standardizált, ad hoc jellegű, elnagyolt megmunkálású eszközök. Bár a Gravettien entitás idősebb szakaszának jellemzői az eszközkészlet változatossága, a kivitelezés kiváló minősége, valamint az eszközöknek a fiatalabb szakasznál jelentősen nagyobb méretei (T. DOBOSI-HOLL: 74), de nyilvánvaló, hogy ezek a jellemzők meglehetősen szubjektivek és általánosításra nem alkalmasak. A fenti meggondolások alapján a következőkben csak az ásatási tevékenységhez kapcsolható, illetve a nagyobb felszíni anyagok esetében tesszük meg a lelőhelyek korhorizonthoz való általunk feltételezett hozzárendelését. 2.3.1. Az idősebb pengés Gravettien entitás lelőhelyei 2.3.1.1. Hont-Parassa IH-Orgonás lelőhely 1996 és 1997 folyamán, két évadban ásatások folytak a lelőhelyen (3. ábra: 8) (T. DOBOSI-SIMÁN 2000: 323-324; T. DOBOSI-SIMÁN 2003:15-29). Az Ipoly folyó széles árterét jól fejlett késő pleisztocén korú, összetöredezett teraszrendszer határolja. Nem teljes mértékben tisztázott, hogy a tektonikus mozgások mennyiben befolyásolták a teraszok kialakulását és milyen változásokat idéztek elő az esetleges klimatikus teraszok további sorsában (LÁNG 1967:191). A teraszokat az Ipoly-folyóba ömlő aktív patakok völgyei és száraz, aszóvölgyek tagolják. A teraszrendszer szervesen kapcsolódik a Börzsöny ÉK-i hegylábi lejtőihez. A felső paleolitikus lelőhelyek a teraszok peremén, egymástól néhány száz méter távolságban találhatók. A lelőhely a Nagy-hegy É-i lábán, az Ipoly középső teraszának meredeken leszakadó peremén helyezkedik el. Az 1399 darabos paleolitikus leletanyag nagy része (64,5%) 0-50 cm mélységből, a humuszos rétegből került elő. A 4 beazonosított megtelepedési szint egyike sem volt leletgazdag. A nyersanyag-felhasználásban a helyi eredetűnek tekintett (Püspökhatvan) hidrokvarcit részesedése 39,0%, ezt követi a dunántúli eredetűként beazonosított radiolarit (30,4%) és a kovakavics (16,4%). Az egyéb nyersanyagféleségek közül még a kvarcit emelhető ki (7,2%). A további nyersanyagféleségek mennyisége elhanyagolható, azonban a széles nyersanyagspektrumra jellemző a 3 db hegyikristály-töredék a Keleti-Alpok területéről, 3 db Prut környékéről (Ukrajna) származó kova, 2 db erratikus balti tűzkő, továbbá 2 db Jura korú tűzkő Dél-Lengyelország területéről. Az erratikus balti tűzkő kivételével, amely magkőként került a lelőhelyre, ezeknek a nyersanyagoknak a többsége retusált darabok formájában van jelen. A távolsági nyersanyagok közül még az obszidián emelendő ki. A leletegyüttesben 130 db formális eszköz (9,3%) található. A vésők dominálnak (38,5%) a vakarók (20,0%) előtt. A tompított hátú pengék és a retusált pengék aránya egyaránt 8,5%. Némileg meglepő a számos kaparó (6,2%). A kevés és rossz megtartású állati csontmaradvány között gyapjas orrszarvú (Coebdonta antiquitatis), mamut (Mammuthus primigenius) agyartöredéke és bölény (Bison) került meghatározásra. Az 1996-os ásatás során vett faszénminta 14C elemzését Debrecenben, az ATOMKI laboratóriumában végezték. Ez alapján a lelőhely kora 27.350±610 BP. 145
