Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)
Történeti ökológia - Prakfalvi Péter: A nógrádverőcei (Verőce) szénbányászat környezettörténeti összefüggései
2. 2. A felismerés (a környezet hat az emberre) Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Kárpát medencében élő őslakosság a megismerés és felismerés folyamatán keresztül eljusson a szén hasznosításáig. Ennek egyik jó példája az Olt mentén található bronzkori település, ahol a veremlakásaikat egészen az ott lévő széntelepig mélyítették le, de a fekete kőzet felhasználására egyáltalán nem gondoltak (Bán I. 1952. p. 501.). Miután az újra fogékonyabb emberek rendelkeztek a szén, mint (nyers)anyag ismeretével, valamint már arról is volt információjuk, hogy ezt tüzelőanyagként lehet használni, az a következő lépés, hogy felismerje a terepen a jelenlétét. Ez a folyamat mindig a helyszínen zajlik le (függetlenül attól, hogy mástól kapja az információt, vagy maga indul a felkeresésre), ekkor győződik meg arról, hogy ismeretével megegyező-e az általában felszíni kibúvásban megjelenő anyag. Éppen a verőcei szénkutatás kapcsán bányászattörténeti szempontból híressé vált Carl Nützen Edler von und zu Sanderspiel (továbbiakban Sanderspiel) 1769-ben fogalmazta meg, hogy 12 ismérve van, ami alapján el tudja dönteni, hogy van-e szén a területen vagy sem. Sajnos ezeket nem adja meg (BÁN 1. 1934. p. 7.). Trangous János, Kassa város főorvosa három ismertetőjegyet ad meg 1793-ban: a földben rejtőző szén felett megolvad a hó, az innen kihúzott gyökér nedvében érc van, vagy a levegő kénes szagú (BÁN I. 1934. p. 7.), de ez már a nógrádverőcei szénfelhasználás után került dokumentálásra. 2. 3. Kutatási engedély A kezdeti időben, az 1700-as évek elején eléggé tisztázatlan volt a helyzet a szén „tulajdonlásával” kapcsolatosan. Egyrészt, mivel még nem volt túlságosan köztudomású a szén jelentősége, ezért nem igazán került előtérbe annak vizsgálata, hogy ki engedélyezheti a kutatást. Részben a földtulajdon tartozéka lehet, akkor a földbirtokossal, ha viszont uralkodói fennhatóság alatt van, akkor az állami apparátuson keresztül a királlyal kell megállapodni. Mindkét esetben fennáll annak a lehetősége, hogy a nyersanyag tulajdonlója kezdeményezi a kutatást. Ezekben az esetekben az engedélyezés könnyebben kivitelezhető. Ezek a kérdések véglegesen az „Általános Bányatörvény” 1854. évi hatályba lépésével tisztázódtak (IZSÓ 1. 2014a. p. 127., 2014b). 2. 4. Kutatás (az ember tudatos céllal hat a természetre) Verőce vonatkozásában az első kutatás 1776 környékén indulhatott, amikor a már említett térképen feltüntetett tárót (FIEDLER, T. 1776) kihajtották, ugyanis ez a széntelep feltárására irányult. Valószínűleg egy felszíni kibúvásból indították. Ez volt feltehetőleg az első emberi beavatkozás a verőcei környezetbe, amit a szénnel összefüggésben tettek. Érdekes módon az irodalmi adatok alapján volt egy másik táró is, amit szintén ebben az időszakban létesítettek (BÁN 1. 1934. p. 10.). Helyének beazonosítása térkép és egyéb leírások hiányában nehéz. A későbbiekben visszatérek ennek valószínűsített helye beazonosítási lehetőségére. Az első fúrásos kutatás Verőcén, ami szénre irányult, az 1910-es évekre tehető (WAHLNER A. 1910. p. 754.). 2. 5. A bányászat engedélyezése Amíg a kutatás engedélyezését gyakran el lehetett kerülni, mivel a kutató, a nagyobb birtokok teljes körű őrizhetetlensége miatt „észrevehetetlenül” bejuthatott oda, addig a bányászat engedélyezésére, amit már csak komolyabb területi jelenléttel lehetett megala19
