Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)
Művészettörténet - K. Peák Ildikó: „A Balaton a természet örömkönnye” (Egry József és a Balaton)
A DORNYAY BÉLA MÚZEUM ÉVKÖNYVE MŰVÉSZETTÖRTÉNET XXXVIII. KÖTET (2014-2015) „A BALATON A TERMÉSZET ÖRÖMKÖNNYE” (EGRY JÓZSEF ÉS A BALATON) K. PEÁK ILDIKÓ Dornyay Béla Múzeum, Salgótarján írásunk címét Egry József aforizmái, axiómái közül választottuk. Úgy gondoljuk, hogy e meghatározás nagyon is pontos, hiszen a művész munkásságának jelentős részét töltötte a magyar tenger partján, megörökítve annak minden villanását, pillanatát, rezdülését. Szakmai körökben már szinte elcsépelt a kifejezés, mely Egry Józsefet a Balaton testűjeként aposztrofálja, ugyanakkor nem tudjuk kikerülni ezt a jelzőt, hiszen teljes egészében igaz. Egry legjelentősebb és legismertebb, érett alkotásai a tavat s annak környezetét, az abban munkálkodó embereket örökítik meg. A művész 1883. március 15-én született Zalaújlakon, napszámos családban. Szüleit egy családi pereskedés során kiforgatták mindenükből. Igazát védő édesapját - valamilyen meg nem határozott, hatóság elleni cselekedetért - rövidebb időre lecsukták, vele együtt bűnpártolásért édesanyját. Ezzel vette kezdetét Egry József gyermekkori kálváriája, ide-oda hányódása. A család a szegénység és a meghurcolások elől Pestre költözött, ahol a gyermek Egry megtapasztalhatta az ide-oda hányódó szegények, nincstelenek sorsát. A család napszámos munkákból, nagyrészt ágyrajáróként élt, a gyámoltalan édesanya és a nehéz természetű, gőgös-rátarti apa csak a nyomort találta meg a fővárosban, nem a boldogulást. Egry így ír erről az időszakról Emlékek életem körül című visszaemlékezésében, mely a Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága által kiadott Egry breviáriumban jelent meg: „Apám alkoholista lett, az életünk szegény anyámmal pokol lett. Én többet voltam az utcán, mint otthon. Vittem csomagokat. Gyűjtöttem a ligeti színkör állóhelyére. A színház volt a mindenem: otthonom, templomom, nevelőm. Utána a múzeum, ahol kép volt látható. ... Énnekem az volt a legnagyobb ünnepem, ha a Nemzeti Múzeumba mehettem. (mezítláb nem engedtek be.) Az iskolával mind több lett a bajom a kimaradások és mind rosszabb tanulásom miatt. Apám inasnak akart adni mielőbb. ... Festő szerettem volna lenni, de még fiatal és tájékozatlan voltam az e körüliekben. ”l Úgy tűnik, hogy a kamasz Egrynek sikerült közelebb kerülni a vágyott célhoz, a festéshez. „Egy alkalommal anyám egy litográfus-műszerész félének, ahová takarítani járt, megmutatta rajzaim. Azt tanácsolta, hogy miután van egy festő ismerőse - ahhoz beajánl tanulónak, inasnak. Összeszedve rajzaim, elmentem anyámmal ehhez a Fellegi Emil ne1 Egry breviárium (szerk.: ÉRI István), Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1973., 94. o. 285
