Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)

Néprajz - Várkonyi-Nickel Réka: Gyermekkor a gyárak völgyében

második találkozónak 1942-ben Salgótarján adott otthont, ami együtt járt a 375 m kerületű futópálya elkészítésével is.57 „A Rima Olimpia volt a legszebb dotog, legszebb esemény, amire emlékszem. 1942-ben az utolsón még a papámmal voltam. Akkor Salgótarjánban rendezték meg. A Rimái sportkörök, sportklubok vettek részt rajta. Voltak Borsodnádasdról Rozsnyóról Ózdról Diósgyőrből Győrből... Nagyon komoly, színvonalas és elegáns versenyek voltak. Több napig tartott, megadták a módját. A máshonnan érkező sportolók a Dolinkában voltak elszállásolva, nagy katonai sátrakban. Ott főztek nekik, nagy rendezvény volt. Pénzjutalom nem volt, de szép tisztelettárgyakat, órákat, dísztárgyakat lehetett nyerni. Nagyon szép és felemelő volt, örökké emlékszem rá. ”58

Salgótarján ideális természeti környezetben helyezkedett el ahhoz, hogy nagyobb erőfeszítések nélkül turisztikai központtá váljon. A városból is jól látszottak Salgó várának romjai, amelyeket a legkönnyebben Salgóbánya telepről közelíthettek meg a kirándulók, ahová fogaskerekű iparvasút kapaszkodott föl. 1937. okt. 21-én kelt levelében Förster Kálmán polgármester köszönetét mondott a Társulatnak, hogy a növekvő idegen- forgalom dacára a turisták ingyenesen igénybe vehették az iparvasutat.59 „Akik éjjel akartak hazajönni, megfizették a fűtőházban valamelyik fékest és lehozták őket csak fékezőkocsival ” Salgótarján idegenforgalmának fellendülésében jelentős lépcsőfok volt a Salgó Menedékház felavatása, amely közvetlenül a sípálya szomszédságában, melegedő és kis vendéglátó helyiségekkel épült fel 1935-ben.

Ahogy a játékokra fordított idő csökkent, és a felnövekvő gyermekeknek egyre több feladatuk lett, úgy csökkent a játékok változatossága, gazdagsága és hossza. Mint láttuk, az életkor és a továbbtanulás vagy munkába állás függvényében a gyerekek közötti hierarchikus viszony is megváltozott. A helyük a rangsorban egyre inkább megnyilvánult a külsőségekben is, és mindenki számára tisztán látható és egyértelmű lett. A dolgozó kamasz fiú lassan elindult a szamárlétrán felfelé, lépésről-lépésre az apjának megfelelő jogokat kapott a családon belül, ha ez nem is volt olyan látványos, mint a hagyományos paraszti társadalomban. Mihelyst 12-14 évesen dolgozni kezdett a gyárban, elsőként mosakodott reggel, az apja után kapta az ételt az asztalnál. A továbbtanuló, gimnazista fiúkat pedig a többiek hirtelen magázni kezdték, akárcsak az egyik napról a másikra nővé változó lányokat, és a kamaszok fokozatosan átléptek a gyerekközösségből a felnőtt férfiak és nők világába. Mindeközben a közösségi élet legfontosabb színhelye maradt a gyár. A gyermekek és a feleségek is rendszeresen megfordultak a gyárban. Leginkább akkor, ha a családfőnek reggelit kellett vinni. De a gyár fürdőjében és uszodájában is alkalom nyílt a találkozásra, a kapcsolatok megerősítésére. Ezeket a találkozásokat pedig napról-napra a kolóniái közösség hierarchiájának megfelelő belső normarendszer szabályozta, és az előreköszönő gyermekekből előbb-utóbb tiszteletreméltó szakmunkás és családapa vált.

Bár a város másik részén lakott, az acélgyári kolóniát gyermekként jól ismerte, a gimnáziumban az acélgyári gyerekekkel együtt tanult Várkonyi Ágnes, aki még egy bő emberöltővel később, a történénelem tudomány tiszteletreméltó professzoraként is kellemes humorral, és őszinte szeretettel tudott mesélni salgótarjáni gyermekkoráról.

58 Részlet a N. Gézával készített interjúból (2010).

59 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár Z 371 61. csomó Adó, illeték, segély ügyek Förster Kálmán levele 1937. okt. 21

325