Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)
Történelem - Galcsik Zsolt: Országos Rákóczi-ünnepség Szécsényben 1905-ben
A lovas bandérium felvonulása az ünneplő közönség előtt A nagyszécsényi Rákóczi ünnep. A laczikonyha. renc képviselőházi alelnök Nógrád vármegye közönségét, Lits Gyula Hont vármegye főispánja a vármegyéket éltette, és báró Prónay László összetartásra buzdította a jelenlévőket, hogy Rákóczi szellemét továbbra is ápolják. Ezt követően Nagy Mihály alispán felolvasta A nagyszécsényi Rákóczi-ünnep Kossuth Ferenc táviratát, amit nagy éljenzéssel fo- szeptember tizenkettedikén. gadtak, amire nyomban választ is küldtek, kifejez- Prónay Gábor báró és Thaly Kálmán. ve hűségüket. Az Új Idők fényképe Folytatódtak a tósztok; Balás József ügyvédi kamarai elnök báró Prónay Dezsőt éltette, aki hazafias beszédet tartott. Vladár Miksa főesperes pohárköszöntője után Thaly Kálmán beszélt az elmúlt korszakról és a Rákó- czi-korról (10. KÉP). A lakomát követően a tömeg elindult az állomásra a különvonatokhoz, az országúton pedig kürtszó mellett ügetett végig a lovas bandérium. Balassagyarmaton óriási közön208