Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)

Történelem - Galcsik Zsolt: Országos Rákóczi-ünnepség Szécsényben 1905-ben

A szervezők meghívták a vármegye szinte minden jeles személyiségét a bálba. A je­lentkezők és a résztvevők pontos számát nem ismerjük. A levéltári forrásokból nehezen rekonstruálható, hogy valójában kik vettek részt. A sajtó mintegy 260 fő nevét közli, megjegyezve, hogy ők fizették be a rendezői díjat.37 Minden bizonnyal a bálozók száma elérte a 300 főt. Az eseményről így tudósított a korabeli hírlap; „Ragyogó fényárban úszott a nagyte­rem, összes melléktermeivel együtt. Virágdísz lepte el a jobboldali lépcsőt. A lépcsőfokra alulról fel az emeletig egy-egy dús virágú chrisanthemnmot helyezett el Schlägel József műkertész avatott keze, - az egyik oldabn csupa vöröset, a másikon pedig tiszta fehéret. A fordulónál pompás fenyődísz szakította meg a sort, míg fenn a lépcsőház csarnokában óriási pálmák váltakoztak művésziesen elhelyezett fenyőfa díszítésekkel Az előcsarnok különben is meglepő s ízléses díszt mutatott. A babldali feljárót bedeszkázták s az ekként nyert terübt szabnná alakult át, ahol szeszélyes, mindamellett ízléses elrendezéssel asz­talok, székek csoportja tömörült pompás szőnyegtakarókkal és dísszel Ugyanígy voltak berendezve az úgynevezett kisterem s a főispáni szobák végig. Sovánka zenekara a főbejárattal szemben díszített emelvényen foglak helyet. Tizen­négyen együtt, mindmegannyi művész a saját szakmájában. (...) Szerencsés gondobt, melyet teljes siker követett. Régen, nagyon régen emléke­zünk ilyen kedves, megragadó bálra, mely oly fényesen sikerült, mint ez. ”38 tarackok zúgása jelezte a nagy napot”, ünnepség Szécsényben Az eseményrészek ismertetése után ismerjük meg, hogy miként is zajlott le Szécsényben a megemlékezés. A szervezők többször üléseztek, hogy minden szépen és jól sikerüljön. Szécsénybe, szeptember 12-ére volt meghirdetve a központi program, elő­ző nap már Balassagyarmaton elkezdődött az ünnepség.39 Itt a középületek, magánházak feldíszítve fogadták az érkezőket, a Tóth István foga­dó és a kaszinó kertjében, megterített asztalok mellett zajlott az ismerkedési est, ahol Sovánka bandája húzta a kuruc nótákat. Elsőként az alispán üdvözölte a vendégeket. Ezt követően Kállai Zoltán hevesi főis­pán mondott köszönetét a meghívásért, majd Bolgár Ferenc, a képviselőház alelnöke él­tette a főispánt, az ünnepély rendezésének lelkét és a megye alispánját. Bernáth Béla Zemplén vármegye nevében utalt arra, hogy Zemplén Rákóczi várme­gyéje, nagy örömmel jöttek az ünnepségre, ő is éltette Nagy Mihályt. Az ünnepségen megjelent a Rákóczi kor nagy történetírója, Thaly Kálmán is; „...az ősz fejű, de fiatal kedélyű történetíró febmelkedett helyéről hirtelen elhallgatott minden­37 NLHH. 33. évf. 38. sz. 1905. 09. 17. 1-8. p. A Rákóczi-ünnep. 38 NLHH. 33. évf. 38. sz. 1905. 09. 17. 1-8. p. A Rákóczi-ünnep. 39 NLHH. 33. évf. 38. sz. 1905. 09. 17. 1-8. p. A Rákóczi-ünnep., LV. 26. évf. 38. sz. 1905. 09. 17. 2. p„ Honti Lapok 11. évf. 37. sz. 1905. 09. 16. 2-3. p. A szécsényi ünnepség, Budapesti Hírlap, 25. évf. 253. sz., 1905. 09. 13. 6. p. A szécsényi Rákóczi-ünnep, 254. sz. 1905. 09. 14. 7. p. A szécsényi Rákóczi-ünnep [továbbiakban: BH], Salgótarjáni Hírlap 1. évf. 3. sz. 1905. 09. 17. 2. p.A szécsényi nagy nap, Salgótarjáni Lapok (SL.) 4. évf. 37. sz. 1905. 09. 17. 1-3. p. A szécsényi nagy napok., Kubinyi Ferenc Múzeum (Szécsény), Dokumentumtár 81.227.1. (Étrend). 203

Next

/
Oldalképek
Tartalom