Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)
Történelem - Praznovszky Mihály: Köznemesség és könyvkultúra a 19. század első felében Nógrád megyében
kiemeli, akinek „tsupa magyar könyvekből dicséretes gyűjteménye van. ” - elképzelhető, hogy hungarica gyűjteménye volt. Itt érhető tetten Mocsáry felfogása a könyvekről, illetve azok hasznáról. Egy rendkívül praktikus szemléletű, a hasznosságot mindenekfelett előtérbe helyező köznemes gondolkodásáról vallanak sorai. Érdekes módon a szépirodalmat teljesen feleslegesnek tartja (éppen ő, aki több versét is beillesztette a könyvébe), de úgy véli, ebben a korban elsődleges a könyvek társadalmi hasznossága. Emellett persze az erkölcsi szempontokat sem hanyagolja el: a könyv a nevelés, a hitélet fontos eszköze lehet. A regények, útirajzok, a drámai művek, a szentimentális művek csak rontanak a helyzeten. Ezek ugyan szórakoztatók, de a tudományt semmiképpen nem szolgálják, s károsan hatnak az érzelmekre. Ezeknek az olvasásában semmi haszna nincs az olvasónak, sőt, sok értékes órát elveszteget, amely időt jóra is fordíthatott volna. Vagyis, mondja (s tán ezért nem is említi a könyvek meglétét az egyes nemesi családoknál): „Az Hlyen könyvekgyüjteménnyét nem nevezhetjük könyvtárnak. ” Mert a könyveknek a lelki élettel, az életfilozófiával, a jogtudománnyal, a történettudománnyal s az irodalomtudománnyal kell foglalkoznia, ha egyik sincs benne, akkor az igazi olvasó ezeket „elveti, nem vesztegetteti magát, szívét, és élete áldott idejét. ” Végső summázata: „a ki tsupán tsak a mulatságot keresi az olvasásban, és nem a tudományt, - az nagyon eltéveszti az igazi tzélt"37 Pár évvel Mocsáry könyve után, 1832-ben jelent meg az Egyházi Folyóírásban egy névtelen szerző tanulmánya a könyvolvasásról, ezt később, 1848-ban Veszprémben könyv alakban is kiadták. Az olvasás hasznosságára figyelmeztető könyv, amelynek szerzője elsősorban vallási indíttatásból foglalkozik tanácsadással, hogy mint érdemes és kell olvasnia a kortársaknak. Szerzője Laszkallner Antal (1774-1854) művelt veszprémi pap, kanonok, szakíró volt.38 Az ő álláspontja is ugyanaz, mint a nógrádi tudós táblabíróé: „Könyveket úgy olvass, hogy általak jobb és tudósabb lehess. ” Valójában gyakorlati útmutató arra, hogyan olvassunk, ha már jól döntöttünk a könyvünk kiválasztásban. Természetesen első dolog, hogy az ismereteket, a tudást adó könyveket kell kiválasztani. „A csupa időtöltés vagy hiú gyönyörködés" szempontjai miatt nem is szabad könyvet venni a kezünkbe. Három csoportját sorolja fel a kerülendő könyveknek. Első a már eleve silány irodalom, másodsorban azok a könyvek, amelyek árthatnak az érzelmeknek és az észnek, s harmadszor azokat a könyveket kerüljük igazán, amelyeket kimondottan azért írtak, hogy „ az olvasónak gondolkodásmódját tévelygésre csábíthassák, és szívét egészen megrontsák.”39 Ezeket amúgy „fordult eszű és rombtt szívű” emberek írják. Nem ítéli el ugyan a szépirodalom olvasását, de csak a legjobbakat és a nevelve tanítókat szabad olvasni, főleg az iskolai tanulmányok során. Ám ő inkább a fontos könyvek elolvasására buzdít. Szintén hármas kategóriát állít fel. Elsők a szükséges könyvek, amelyek a hit és az erkölcs világába vezetnek el bennünket. Ugyanakkor segítenek az egyes hivatást gyakorló embereknek is a hivatal viselésére tanító szabályokkal. Másodikként a hasznos könyvek közé sorolja azokat, amelyek olvasása révén „az észnek és a szívnek 37 MNV. 2. k. 6. 7. 38 A könyvolvasásról. Veszprém. 1848. Foglalkozik vele HŰD! JÓZSEF: Egy régi könyv a könyvolvasásról. In: i. m. 133-136. 39 A könyvolvasásról. 8. 180
