Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)
Történeti ökológia - Prakfalvi Péter: A nógrádverőcei (Verőce) szénbányászat környezettörténeti összefüggései
A DORNYAY BÉLA MÚZEUM ÉVKÖNYVE XXXVIII. KÖTET (2014-2015) TÖRTÉNETI ÖKOLÓGIA A NÓGRÁDVERŐCEI (VERŐCE) SZÉNBÁNYÁSZAT KÖRNYEZETTÖRTÉNETI ÖSSZEFÜGGÉSEI PRAKFALVI PÉTER GEOLÓGUS, MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL, BUDAPEST 1. Bevezetés R. Várkonyi Ágnes megfogalmazása szerint a történeti ökológia „célja, hogy rekonstruálja az ember és a természet évezredes kölcsönhatásait” (R. Várkonyi Á. 1998.). Ez az újnak tekinthető tudományág a történelmi kutatások szerteágazó területének egyik segédtudománya. Ehhez kapcsolódóan gyakran nem kerül megfogalmazásra, hogy „az ember és a természet kölcsönhatásába” beleértendő-e a természet mindkét része (élő, élettelen) vagy sem. Jelen tanulmányban az élettelen természet, azon belül is annak egy környezeti elemét, a földet (a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi Lili. törvény fogalom meghatározása), még tovább szűkítve, annak is csak egy kicsi, de annál fontosabb részét, az ásványi nyersanyagot (olyan ásványi anyag, mely a fennálló tudományos-technikai fejlettségi szinten hasznosítható, a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény fogalom meghatározása, továbbiakban nyersanyag) fogom elemezni, felhasználva ehhez a történeti földrajzot is. Az ember és a nyersanyag kölcsönhatásában megállapítható egy egymásutániság: először a környezeti elem egy része, a nyersanyag hat az ott élőkre, majd az ember „átalakítja” a környezetét, annak érdekében, hogy azt ki tudja termelni, fel tudja használni. Tágabb értelemben a folyamatnak van egy korábbi szakasza is, amikor a környezet- használó (jelen esetben az ember) ismereteket szerez arról, hogy a természetben vannak olyan anyagok, amelyek eredményesen felhasználhatók. Kibontva a folyamatot: a környezeti elem (nyersanyag) és a környezethasználó (ember) kölcsönhatása során az ember iteratív módon jut el a hasznosításig (Mátyás E. 1982., kiegészítve PP). Első lépésben az ismeretet szerzi meg pl. tapasztalatból, írott anyagokból, vagy szóbeli közlésből arról, hogy létezik egy adott (nyers)anyag (esetünkben a kőszén), majd egyidejűleg, de inkább később annak a tudásnak a birtokába is jut, hogy ezt hasznosítani is lehet. Ezt követően megpróbálja felismerni, hogy a közvetlen vagy távolabbi vidékén hol található meg ez a nyersanyag. Az adott környezeti elem vizsgálatára specializálódott tudományág (jelen esetben a geológia) állandó fejlődése biztosította azokat az információkat, amelyek elősegítették a felismerés folyamatának sikerességét. A felismerés ténye csakis a helyszínen, vagyis a terepen játszódhatott le. Ennek pedig szükséges feltétele volt, hogy bejusson valakinek a tulajdonában lévő területre. Ezt a későbbiekben a kutatási engedély (kutatási jogadomány) jogintézménye rendezte, de az általunk vizsgált időszakban (XVIII.-XX. században) ez inkább magánjogi egyezségek alapján működött, vagyis az ismeret birtokában lévő ember megegyezett a 16
