Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2013 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 37. (Salgótarján, 2014)

Múzeumügy - Birkás Babett: A salgótarjáni Városi Galéria első éve

met a kiállított alkotásokról. A terem ívelt formáihoz igazodó asztalok és székek ugyan­akkor emberközpontúvá teszik a termet. Sajnos a világítás korszerűsítésére nem (vagy pontosabban fogalmazva csak korláto­zott mértékben) volt lehetőség, de remélhetőleg a jövőben ez a terv is megvalósulhat. A megfelelő világítástechnika nemcsak műtárgyvédelmi szempontból jelentős, hanem a művek befogadását, a kiállított munkák élvezetét is nagymértékben elősegíti. A nyitó kiállításon (Meglátni és megszerezni) közel harminc alkotóművész vett részt, a tárlat sokszínűségét fokozta az a tény is, hogy az első bemutató tematikai és tech­nikai kötöttségek nélkül tárta a műveket az érdeklődő közönség elé. A mostoha körül­mények ellenére (a Múzeum tér éppen zajló felújítási munkálatai miatt nehézkes volt az épület megközelítése járművel és gyalogosan egyaránt, továbbá 2013. június 20-án szin­te forróság volt) a kiállítás megnyitón szép számban jelentek meg az érdeklődők. A tár­lat érdeme: a változatosság egyben hátrányaként is felfogható, hiszen a sokféleség hatá­sára esetenként az egyes alkotói magatartások és megoldások kiolthatták egymást. Néhány alkotó számára valódi ugródeszkát jelentett a bemutató (például Tordai Nó­ra nevét és gyöngyhímzéssel készített ékszereit ez alkalommal ismerhette meg a salgó­tarjáni közönség). Sikerként értékelhető az a tény is, hogy több, a városból elszármazott művész igent mondott a felkérésre, és vállalta a galériában való szereplést. Czinke Zsu­zsa és kerámiái ekkor kerültek a helyi érdeklődők figyelmének középpontjába. A kiállí­tás pozitívuma volt továbbá a szobrászati anyag mennyiségben, technikai sokszínűségé­ben és minőségben egyaránt meggyőző jelenléte. Az „Itthon vagy - Magyarország szeretlek!” programsorozat keretén belül a Városi Galéria önálló sátrat kapott a salgótarjáni Fő téren 2013. szeptember 28-án és 29-én. Iga­zi megtiszteltetés volt ez a kitüntetett helyzet. A Szent Mihály-napi hétvégén a galéria sát­rába érkezők megismerkedhettek a galériában kiállított műalkotásokkal és a kiállító mű­vészekkel is. A sátorban megrendezett kiállítás Komka Péter fotói segítségével bepillan­tást nyújtott a Városi Galériába. A galéria belső terét megjelenítő központi kép mellett jobb és bal oldalon Birkás Babett, Gedeon Hajnalka, Gelencsér János, Somoskői Emese, Szabó Noémi, Tar Róbert, Tordai Nóra és Újhelyi Eszter művészetének egy-egy jellegze­tes darabjáról készített print volt látható. A Városi Galéria sátra a hétvégi rendezvényen a művek befogadásán túl a művészek­kel való személyes találkozásra, továbbá az alkotói folyamat műhelytitkaiba való bepil­lantásra is lehetőséget teremtett. Szombaton Somoskői Emese élő porcelánfestése nagy sikert aratott. A Komka Péterrel közös Salgótarján, szeretlek! fotóprojekt a Salgótarjáni Városi Televízió érdeklődését is kivívta. Köszönet Somoskői Emesének és Tar Róbert- nek, hogy vállalták a modellkedést! A két vállalkozó kedvű művész saját testével formál­ta meg a Salgótarján szó betűit, a szeretetet jelképező szívet pedig egy közös fényképen sikerült kialakítani. Vasárnap Tordai Nóra és Valiskó Ágnes az ékszerkészítés rejtelmeibe avatták be az érdeklődőket. A látogatók mindkét művésznő ékszereit is megcsodálhatták. A progra­mot Perényi Anna saját grafikáiból rendezett mini kiállítása és a Losonczy Ildikó által ve­zetett gyermekfoglalkozás (frottázs készítés) szintén gazdagította. A programsorozat kitűnő alkalom volt a fiatal galéria népszerűsítésére. Szóróanyag­okkal hívtuk fel a figyelmet a Városi Galéria internetes közösségi oldalára is. Az online felület (www.facebook.com/varosigaleriast) lehetővé teszi a galéria és az általa képviselt művészek hatékonyabb promotálását. Segítségével a rendezvények szélesebb körben válhatnak ismertté. A megvalósult programok visszakereshetők. 317

Next

/
Oldalképek
Tartalom